A következő indítószövegeket jobb messzire elkerülni!flirtNem könnyű leszólítani egy lányt, aki megtetszik, ám érdemes jól átgondolni, hogy mit akarunk mondani, mert a klisé, elsőre is unalmas indítás csak azt a kevéske esélyt is elveszi tőlünk, ami talán volt a lánynál.

Íme, öt ilyen csajozó duma, amit jobb elfelejteni!

„Ne haragudj, de nem ismerjük egymást?” – Egyrészről maradandó élmény lehetett a lány, ha arra sem emlékszünk, hogy találkoztunk-e vele korábban. Másrészről a világ legolcsóbb hazugsága, hogy valaki után loholunk, és még tőle kérdezzük meg, hogy ismerjük-e.

„Szép a szemed” – Egyrészről a lány erre rávághatja, hogy tudja, mivel előttünk már hárman ugyanezzel mentek oda hozzá. Másrészről erre nem nagyon lehet mást reagálni egy „Kösz, neked meg az orrod érdekes” válasznál.

„Fájt, amikor leestél a mennyországból?” – Erre egy nagyon csúnya pillantást kaphatunk, és talán a lány még rá is vágja, hogy nem, mert a pokolból jött. Az ilyen szövegek már akkor sem voltak jópofák, amikor kitalálták őket.

„Nem vagy fáradt? Csak mert egész nap a fejemben jártál.” – Ne lepődjünk meg, ha zaklatónak néz a lány, akit eddig nem is ismertünk, hiszen csak akkor járhatott volna a fejünkben, ha titokban megfigyeltük.

„Szia cica, hogy vagy?” – A mennyországos szöveg párja. Nem ismerjük még a lányt, tehát ne is adjunk neki beceneveket! Ha mégis ezzel indítunk, akkor ne lepődjünk meg, ha valami nagyon durva választ kapunk.

(Forrás: neon.hu)