Félelemből és tiszteletből hantolták el az emberek a szeretteiket már az ókorban is.
Közeledik a halottak napja, amiről az időseknek az jut az eszébe, hogy még időben meg kell venni a mécseseket, koszorúkat, hogy aztán kivigyék azokat az elhunyt szeretteik sírjára. A fiatalabb korosztályt még nem igen érdekli a szokás, mert inkább azzal foglalkoznak, hogy mit vegyenek fel az idei halloween partira.

A halottak napját sokan nem is értik, mert úgy vélik, hogy semmi értelme november 2-án kimenni a temetőkbe egy sírhoz, és néhány csonthoz, hiszen nincs ott lélek. A halottak napja azonban egy ősi ünnep, amit már az ókorban is tartottak.

Az ókori Rómában február 21-én tartották Feraliának vagy parentáliának nevezett ünnepet, amit Aeneas alapított az elhunyt apja szellemének emlékére. A Frealia napján bezártak a templomok, és az áldozati tüzeket is tilos volt meggyújtani.

A gyerekek, szülők, testvérek pedig reggel útnak indultak, hogy elmenjenek elhunyt szeretteik sírjához, ahol áldozatot mutattak be. A szegények virágot, a tehetősebbek gyümölcsöt és sót vittek a halottaknak.

Az ókori Rómában volt egy másik halottakhoz fűződő ünnep is, amit május 9-én tartottak, és arról szólt, hogy az emberek különböző szertartásokat tartottak a hazajáró lelkek kiengesztelésére. Ilyen volt az áldozati ivást, és az evés előtt vízzel kevert bor felajánlása, hogy ezzel elnyerjék a szellemek jóindulatát, és ezáltal az élőknek nyugalmat hagyjanak.

A halottak tisztelete, és a tőlük való félelem minden kultúrában megtalálható valamilyen formában. Némelyik kultúrában segítségül hívják az elhunytak szellemeit, de általánosságban az mondható el, hogy az emberiség nagy része fél a túlvilágtól, s sok vallásnak ez volt az alapja.

A temetkezést elsősorban nem azért találta ki az emberiség, hogy legyen hova tenni a holttesteket, hanem azért, hogy az elhunytak lelke megtalálja a nyugalmat, és ne járjanak vissza kísérteni az élő rokonokat. A szemfedelet is azért használták, hogy a halottak ne lássák meg, hogy hogyan távozott a szellemük, mert, ha megtudják, akkor vissza fognak térni.

Ugyanezt a célt szolgálja az is, hogy Dél-Afrikában néhány bennszülött törzs nem a kunyhója ajtaján viszi ki a halottakat a temetőhelyre, hanem az ajtóval ellentétes falon nyitnak egy rést, és kerülőn mennek, hogy ezzel megtévesszék az elhunytakat.

Nálunk az a szokás, hogy teljesen feketébe öltözünk a temetésekre, de ez is csak részben a tiszteletadás jele, mert az eredeti cél az, hogy a halott szelleme ne ismerjen fel minket, amikor színes holmit viselünk.

A halottak, túlvilág tiszteletére nagyon sok lelet, hittörténet, írásos emlék ad bizonyítékot. Ezek közé soroljuk az egyiptomi piramisokat is, amelyeket azért építettek, mert a fáraókat a haláluk után is megillette az uralkodói pompa.

A fáraókon kívül a pogány fejedelmek, vezérek is megkapták a nekik járó tiszteletet. Őket teljes pompában temették el az őseink. Az ő sírjukat gazdagon megrakták kincsekkel is, hogy rangjukhoz méltóan fogadják őket a túlvilágon.

A történelmünkben a gyászolás sem csak sírásból és fekete ruhából állt. A pogány világban a gyászolók levágatták a hajukat, véres sebeket ejtettek magukon, hogy ezzel az áldozattal kiengeszteljék a túlvilágot.

A halott siratása, virrasztás az elhunytak érdemeinek, emlékének felmagasztalása azt a célt szolgálta, hogy az életben maradtak ezzel ajánlják be a túlvilágra a halottakat, akik éppen odatartanak.

A hamvasztás elsősorban a forró égöv lakosságának körében terjedt el. Az ókori mondák, és őskori kutatások szerint főleg a nomád népek ajánlották a halottak testét a tisztító és megszentelő tűznek.

A hamvasztást alkalmazó népek is hittek a túlvilágban, ezért a hamvakat ugyanúgy ellátták mindennel, amire a másvilágon szükségük lehet a halottaknak, mint a hagyományos temetésnél.

Néhány vidéken még ma is hallhatjuk, hogy valaki azt mondja: „Szent Mihály lován távozott”. Ez arra utal, hogy valaki elhunyt. A mondás abból a korból maradt ránk, amikor még a halottakat lovon, nyeregben ülve temették el.

A sírkőállítás sem modern szokás, mert a múltban is létezett ez a gyakorlat. Akkor valamilyen alakot faragtak a sírkőbe, ami lehetett bálvány, vagy isten.

Őseink tehát tiszteletből és félelemből temetkeztek, illetve látogatták meg az elhunytak sírjait halottak napján.

(Forrás: astronet.hu)