Születése óta nem lát Lee Hoy, de ez nem akadályozta meg abban, hogy MMA versenyző legyen.Lee HoyRengeteg mindenről képesek vagyunk lemondani, ha valamiért nem használhatjuk az összes végtagunkat, érzékszervünket. A sport az egyik tevékenység ezek közül, pedig továbbra is űzhetjük a kedvenc mozgásformánkat, csak rá kell jönnünk, hogy hogyan.

A 26 éves Lee Hoy esete jó példa erre, hiszen a férfi születésétől fogva vak, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy a legveszélyesebb, legösszetettebb küzdősportot űzze. Az MMA olyan test-test elleni küzdelem, amelyben a versenyző használhatja a földre viteleket, az állóharci technikákat és a földharci módszereket.

Lee Hoy két éve űzi az MMA-t, amelyben látó ellenfelekkel versenyez. A férfi elmondta, hogy 24 évesen azért próbálta ki a küzdősportot, mert önvédelmet akart tanulni, ám hamarosan annyira megszerette a komplex mozgásformát, hogy elkezdte komolyan venni az edzést, majd hamarosan versenyzőként is debütált, amivel mindenkinek bebizonyította, hogy annak is van helye a szorítóban, aki nem lát.

(Forrás: neon.hu)