Jessamyn Stanley bebizonyítja, hogy túlsúlyosan is lehet sportolni.Téves elképzelés az, hogy csak a vékony, izmos emberek sportolnak, míg a súlyfelesleggel küzdők meg sem moccannak, ugyanis a túlsúlyos emberek is szoktak sportolni, főleg jógázni. Erre Jessamyn Stanley az élő bizonyíték.
A jógi 2011-ben döntött úgy, hogy kipróbálja a jógát, amit mára olyan mesterien űz, hogy most már oktatja is, az Instagramon pedig 55 ezer követője figyeli a tevékenységét. A teltkarcsú hölgy elmondta, hogy olyan társadalomban élünk, amelyben az az elfogadott vélekedés, hogy a túlsúly rossz.
Ez a sztereotípia az oka annak, hogy az utcán olyan megvető pillantásokat vetnek egyesek azokra, akiknek a méretei eltérnek a standardtól. A teltkarcsú embereknek azonban nem szabad ezzel törődniük, hiszen ők kontrollálják, hogy hogyan reagálnak.
Stanley arról is beszélt, hogy nagyon sokat tanult azáltal, hogy ilyen alakkal vágott bele a jógába, mert megtanulta, hogy mit kezdhet a melleivel és a hasával. A jógi mindig elmondja a nőknek, hogy ne közvetítsenek negatív energiát a testükkel, mert az fog boldogtalansághoz vezetni.
A boldogság ugyanis nem attól függ, hogy milyen az ember alakja, hanem az elmétől, és a személyiségtől, mert csak az emberen múlik, hogy milyen tapasztalatokat szerez az élettől. A jóga pedig mindenkinek a rendelkezésére áll.
(Forrás: fullank.com)
Legutóbbi hozzászólások