Csak 150 kalóriát tartalmaz a következő leves, aminek fogyasztásával szebb alakra tehetünk szert.weight-scalesA szervezetünknek nyáron van a legnagyobb szüksége a folyadékra, hiszen a meleg miatt sokat verejtékezünk. A folyadékpótlás legjobb módszerei a víz, gyógytea, frissen facsart gyümölcslevek és a levesek fogyasztása.

Ha össze akarjuk kötni a kellemest a hasznossal, mert van rajtunk némi súlyfelesleg, vagy narancsbőr, akkor érdemes karcsúsító italokat, levest keresnünk. Ilyen csodaszer a zöldleves, ami tápláló, egészséges, igazi narancsbőr és zsír gyilkos.

A leves igazán tápláló, emiatt akár egész nap helyettesíthetjük vele az étkezéseket, ráadásul csak 150 kalóriát tartalmaz.

Az elkészítéshez szükségünk lesz 500 gramm spenótra, 200 gramm póréhagymása, egy evőkanál száraz fűszerkeverékre, és 5 deciliter vízre. Ha beszereztünk mindent, akkor vegyünk elő egy serpenyőt, amibe öntsük bele a vizet, majd melegítsük egy kicsit fel!

Adjuk a vízhez az apróra vágott póréhagymát, majd főzzük pár percig. Keverjük hozzá a spenótot! Ügyeljünk rá, hogy csak egy keveset lobbantsuk, hogy megőrizze a színét és a tápanyagokat! Végül szórjuk bele a fűszerkeveréket, adjunk hozzá két evőkanál olívaolajat, vagy egy kis tejfölt, joghurtot!

(Forrás: twice.hu)