Lehet, hogy egy buliban szólít le a Nagy Ő, vagy már egész életünkben jelen volt. Születésünk adataiból egy sor dolog azonnal kiderül rólunk. Hol kellene élnünk, milyen a személyiségünk, mivel lehet felidegesíteni minket, s bizony az is nyílt titok, hogy hogyan ismerjük meg életünk szerelmét.

Ehhez most nem a csillagjegyünkre lesz szükségünk, és nem is a születési számunkra, hanem arra napra, amelyiken a világra érkeztünk, és már olvashatjuk is, hogy hova is menjünk, ha unjuk a szinglisséget.

Hétfő: Ha ezen a napon születtünk, akkor nagyon szerencsések vagyunk, mert életünk korai szakaszában megismertük a Nagy Ő-t. Lehet, hogy egy kamaszkori szerelmünk a lelki társunk, de az is előfordulhat, hogy az ovis barátunk ébreszt bennünk gyengéd érzelmeket.

Nagyon valószínű, hogy a nagy szerelmünk mindig is szerepet játszott az életünkben, de még nem vettük észre, hogy már nem csak haverok, vagy barátok vagyunk, hanem sokkal mélyebb érzéseket táplálunk egymás iránt.

Kedd: Alapszabály a legtöbbünknél, hogy a munka és a magánélet két külön dolog, és tilos összekeverni őket. Nos, ha kedden születtünk, akkor felejtsük el ezt, mert a Nagy Ő-t, aki nem feltétlenül a munkatársunk, a munkánk során fogjuk megismerni.

Szerda: Eszünkbe se jusson elhanyagolni a hobbinkat, sőt fordítsunk rá minél több időt, mert életünk szerelmét azzal kapcsolatban fogjuk megismerni. Ez történhet úgy, hogy a közös érdeklődési területet kihasználva kezdünk el beszélgetni vele, vagy csak éppen arra jár az igazi, és úgy dönt, megszólít minket.

Csütörtök: Imádjuk az újdonság varázsát, ezért mindig kipróbáljuk a legújabb dolgokat. Tegyünk így az ismerkedésnél is! Adjunk esélyt a legújabb ismerkedős programoknak, mint a villámrandi, szingliknek rendezett főzőiskola, vagy online társkereső. Nagy eséllyel így találjuk meg az igazit, de azért maradjunk óvatosak, hiszen sok ismeretlennek nem tisztességesek a szándékai.

Péntek: Irány bulizni, vagy látogassuk meg a bárokat, mert ránk a szerelem egy ilyen helyen vár! Lehet, hogy egy szám alatt esünk szerelembe, vagy az lesz a Nagy Ő, aki meghív minket egy italra. Érdemes nyitva tartunk a szemünket, és a szívünket, az esküvőkön, születésnapi bulikon, és minden olyan helyen, ahol szól a zene.

Szombat: Fordítsunk sok időt a barátainkra, mert velük kapcsán találjuk meg az igaz szerelmet. Lehet, hogy valamelyik haverunk lesz a szerencsés, de arra is nagy az esély, hogy egy barátunk barátja, rokona dobogtatja meg a szívünket.

Vasárnap: Ezen a napon születni a legnehezebb, ha párkapcsolatról van szó, mert igencsak kínos szituációban találhatjuk magunkat. Ránk ugyanis az a jellemző, hogy egy korábbi szerelmünk kapcsán találjuk meg az igazit. Ez lehet az exünk rokona, legjobb barátja, vagy egy távoli ismerőse. Természetesen a legfontosabb a boldogság, de ebben az esetben nem árt az óvatosság, és a diplomáciai érzék.

(Forrás: bien.hu)