Kutatások bizonyítják ezeknek a legendáknak az eredetét.Egy szupernova volt a vendég csillag: Az 1006-os évből származnak azok a beszámolók, amelyek szerint a Naphoz csatlakozott egy másik. Ibn Sina, perzsa tudós, részletesen kifejtette a Kitab al-Shifa (A gyógyítás könyve) című művében jelenséget.

Sina leírása szerint a váratlan vendég hónapokig volt látható az égen, ahol folyamatosan változtatta a színét, szikrákat szórt, majd elhalványult és eltűnt. A jelenséget sokáig üstökösnek gondolták, de később kiderült, hogy a tudós egy szupernovát írt le.

A csillagrobbanás valójában 7200 évvel ezelőtt történt, de a távolság miatt, a Földön csak az első ezredforduló idején láthatták az akkor élt emberek. A színváltozás két fehér törpe összeolvadására utal, ami egy különösen erős szupernovát hozott létre, ami színes.

Habár a nova már összeomlott, mégis sugároz, az NASA Chandra Obszervatóriuma pedig még mindig észleli az SN 1006 névre keresztelt objektumot.

Geológusok találtak bizonyítékot az özönvízre: Az Ószövetségben szereplő Noé, a bárka és az állatok, valójában egy korábbi, mezopotámiai legendából származnak. Ebben a történetben Ea isten utasított egy Utu-napishtim nevű férfit arra, hogy építsen egy nagy hajót, amivel menekítse ki a családját, az állatokat pedig párosával, mert hamarosan özönvíz árasztja el a Tigris és az Eufrátesz közét.

A legendára többféle tudományos magyarázat létezik. Az egyik szerint egy 11500 évvel ezelőtti katasztrófát mesél el. Akkoriban Balkán-félszigettől keletre található Fekete-tenger kezdett kiszáradni, aminek oka az volt, hogy a utolsó jégkorszak gleccserei nem oda, hanem az Északi-tengerbe olvadtak. Eközben a Földközi-tenger medencéjét az Atlanti-óceánból befolyó víz árasztotta el.

A geológusok olyan bizonyítékokat találtak a kutatásaik során, amelyek szerint az egyre nagyobb vízszintű Földközi-tenger vize egy idő után elárasztotta a Fekete-tenger szinte csontszáraz medencéjét, de mindez vízesés formájában történt, ami 200-szor nagyobb, mint a Niagara, ezért a mélyen fekvő területeket olyan gyorsan töltötte fel a víz, mintha ma kétszer elárasztaná a víz Manhattant.

Egy másik magyarázat arról szól, hogy a mezopotámiai legenda az elmúlt tízezer év legpusztítóbb áradásáról mesél, ami az időszámításunk előtti VII. században, Kínában következett be, amikor a Sárga folyó kilépett a medréből, és letarolta a ma már csak mendemondákból ismert Xia császári dinasztia teljes népességét.

Létezett az ember-majmok hadserege hídja: Az őskori szanszkrit legendák egyikében Rámájana egy emberrablásról ír. A történetben Ráma isten feleségét, Sitát Lanka szigetére hurcolják, de ezt az istennő testvére, Lakshman nem hagyta annyiba.

Az isten majomszerű emberi lények segítségével hidat emelt India és Lanka között, majd azon átkelve, kiszabadította a testvérét Ravana, a démonkirály fogságából. Az istenek és a majomszerű emberek létezése nem bizonyítható, de az igen, hogy a híd létezett, ugyanis a légifelvételeken jól látható a mára már víz alá került, 48 kilométer hosszú földcsík, ami összeköti Indiát és Sri Lankát. A két szárazföldet összekötő terület valószínűleg a XV. században, egy hatalmas vihar következtében, süllyedt el.

Földrengés és cunami szolgáltathatott alapot a viharmadár és bálna legendájához: Egy indiántörténet arról szól, hogy a viharmadár egy jó szándék vezérelte, természetfeletti lény, aki a tengerbe merült, hogy megöljön egy gyilkos bálnát, ám ezzel megfosztotta az Quileute törzset az erőforrásaitól.

A küzdelem hevében erős hullámok keletkeztek, amelyek káoszt és halált hoztak az emberiségre. Végül a viharmadár kiemelte a bálnát a tengerből. Habár a történet hihetetlennek hangzik, mégis sikerült tudományos szempontból igazolni.

Az 1980-as években a geológusok bebizonyították, hogy 1700-ban erős földrengés rázta meg a Csendes-óceán északnyugati részét. Ennek következménye egy olyan hatalmas cunami volt, ami nemcsak a Quileute törzs lakta, amerikai partokat érte el, hanem még Japánt is.

A tudósok szerint Aiornis, egy őskori óriásmadár lehetett az észak-amerikai korai telepesek által kitalált viharmadár. Az 5 méter szárnyszélességgel megáldott madár lecsaphatott egy bálnára, de az már nem valószínű, hogy fel is emelte, hogy kivigye a partra.

(Forrás: noiportal.hu)