Az általad választott lap alapján kiderül, hogy mire kell figyelned, ha elkerülnéd a bajt.
Első lap: Azzal teheted tönkre a karácsonyt, hogy túl közömbösnek mutatkozol. Téged különösebben nem izgat az ünnep. Lehet, hogy úgy gondolod, hogy túl sok stresszt okoz, esetleg képmutatásnak érzed, hogy ilyenkor el kell játszani, hogy minden rendben van, nagy boldog család vagytok, amikor valójában ez egyáltalán nem igaz.
Ez nem baj ahogy az sem, ha nem szeretsz ajándékozni. Egyáltalán nem kell megjátszanod, hogy imádod a karácsonyt. A szeretteid azért még ugye, hogy érdekelnek? Ha igen, akkor legalább velük törődj egy kicsit karácsonykor, hogy ne érezzék úgy, hogy számodra nem fontosak, neked nem jelentenek semmit.
Második lap: Azzal teheted tönkre a karácsonyt, hogy meggondolatlanul mondasz valamit. Olyasmit, amivel nagyon megbántasz valakit, még abban az esetben is, ha valójában nem szándékosan teszel megjegyzést, hanem csak véletlenül kiszalad a szádon.
Tartsd észben, hogy karácsonykor a családi béke és a szeretet fenntartására törekszik mindenki, ami miatt mindenki kicsit stresszes, ezért a szokottnál jobban figyel arra, hogy kinek és mit mondasz, mert egyáltalán nem lenne jó gyufát dobni erre a puskaporos hordóra! Azt se feledd, hogy vannak, akik érzékenyebbek az átlagnál, ezért a vicces sem egyformán értik!
Harmadik lap: Azzal teheted tönkre a karácsonyt, hogy kapkodsz és rohangálsz az ünnepek idején. Folyamatosan teszel-veszel, vagyis teljesen kimeríted magad, tele leszel feszültséggel és azon görcsölsz, hogy minden tökéletes legyen.
Ugye ezt nem akarod? Azt se feledd, hogy más se fogja élvezni az ünnepet, ha látja rajtad, hogy te sem élvezed. Nyugodtan elhiheted, hogy azt senki sem szeretné, hogy a tökéletes ünnep kedvéért kikészülj. Annak érdekében, hogy elkerüld ezt a hibát, a legjobb az lesz, ha kétszer is meggondold, hogy mit teszel, és bátran kérj segítséget a szeretteidtől, ha szükséged, valamint jegyezd meg, hogy a kevesebb, néha több!
Negyedik lap: Azzal teheted tönkre az idei karácsonyt, hogy nem látogatod meg azt a rokonodat, akivel rossz a viszonyotok, vagy haragszol rá. Ha van ilyen személy, akkor tedd félre azt, hogy nem szívesen találkozol vele, mert csak neked lenne bűntudatod, ha nem látogatod meg, vagy nem hívod át magadhoz az ünnepkor! Tedd meg a lelki békédért, hogy senkit se hagysz magára karácsonykor!
Elég csak egy kis időt arra szánod, hogy mindenkit meglátogatsz. Hidd csak el, hogy ettől sokkal jobban fogod érezni magad, valamint ezzel eléred, hogy a rokonaid ne kérjék számon rajtad, hogy miért nem kerestél fel valakit karácsonykor.
Ötödik lap: Azzal teheted tönkre a karácsonyt, hogy odaégeted az ünnepi ételt, süteményt. Ha tisztában vagy azzal, hogy hajlamos vagy kapkodni, túl sok mindent akarsz egyszerre fejben tartani, akkor a főzésre a szokottnál jobban figyelj oda karácsonykor, mert idén azzal baltázhatod el az ünnepet, hogy elrontod az ünnepi főfogást, vagy elégeted az órákig készített süteményt.
Ne felejtsd el beállítani az órát, vagy kérj meg valakit, hogy szóljon, ha letelt a sütési és főzési idő, mert idén könnyen elfeledkezhetsz erről, amiért egyszerre több dologgal akarsz egyszerre foglalkozni!
Hatodik lap: Azzal teheted tönkre a karácsonyt, hogy elfelejtesz valakinek ajándékot venni. Nagyon alaposan vizsgáld át az ünnepi listádat, ugyanis szerepelhet rajta valaki, akinek elfelejtesz ajándékot venni.
Ne ess pánikba, hiszen még van néhány heted arra, hogy beszerezd a hiányzó ajándékot, ezzel megelőzve azt a kellemetlen, kínos szituációt, amit az okozna, ha karácsonykor csak némán merednél magad elé, azon agyalva, hogy mit adj annak a személynek, akiről elfeledkeztél.
(Forrás: noiportal.hu)
Legutóbbi hozzászólások