Ezek a csillagjegyek hadilábon állnak az érzelmekkel

Te is nehezen esel szerelemben?badA horoszkóp szerint vannak, akiknek egy pillanatig sem jelent problémát, hogy kimondják az érzéseiket, és az sem okoz nekik gondot, hogy szerelembe essenek, ám a zodiákus szerint akad, akiknek komoly kihívást jelent az érzelmek értelmezése és a párkeresés.

Bak: Nagyon gyakran úgy viselkedik, mintha tudatosan kerülné a szerelmet, ami azért furcsa, mert valójában igenis szeret szerelmes lenni. A Bak problémája ott kezdődik, hogy egyszerűen nem tud megbízni senkiben se.

Ennek a csillagjegynek a képviselője állandóan kétségbe vonja a partnere érzéseit, nem tudja elhinni, hogy a másik teljes szívével és lelkével szereti. Abban az esetben, ha a partnere mindent megtesz, hogy bizonyítsa a szerelmét, elhalmozza érzelmekkel és a szokottnál figyelmesebb vele, akkor az simogatja a Bak lelkét.

Mivel visszafogott és hűvös csillagjegy a Bak, ezért igazán nehezen mutatja ki az érzelmeit, ugyanis szeret ő, de csak a maga módján, ráadásul rengeteget dolgozik, mert a munkája mindennél fontosabb az életében.

Bak egyébként kifejezetten családcentrikus. Gyerekre és párra vágyik, akikről gondoskodhat, főleg anyagilag. Az is biztos, hogy a Bak nem hagyja el azt, akiben végre társra lelt, ám az már a másikon múlik, hogy elég türelmes-e ahhoz, hogy kivárja, mire a Bak tényleg szerelmes lesz.

Vízöntő: A szerelem gondolata bizsergető a számára, de amikor éreznie kellene valamit, akkor elkezdődnek a problémái, mert fogalma sincs, hogy azt hogyan kellene csinálnia. A Vízöntő őszintén csodálja azokat, akiknek könnyen megy szerelembe esés. A boldog és szerelmes párok látványa inspirálja, de ez csak fantáziálás marad, mert a valóságban a Vízöntő alkalmatlan a romantikázásra.

A Vízöntő érzései nagyon mélyek, de soha sem érzelgős. Ha a romantikus filmekből kölcsönöz szófordulatot, akkor az az ő szájából inkább vicces, mint érzelmes. A Vízöntő bájos, kedves, vonzó, optimista, nyitott, intelligens, de az érzelmekkel nem tud mit kezdeni. Hiába, ő sem tökéletes.

Ikrek: Bonyolult léleknek tűnhet az Ikrek. Az egyik oldalról vidám, optimista, szórakoztató és kedves, míg a másik oldala mindennek a pontos ellentéte. Egyfelől vágyik a szerelemre, de másfelől ragaszkodik a szabadságához. Emellett retteg, hogy a szerelem fájdalmat fog okozni neki, biztos csalódni fog, mert a párja mégsem olyan, mint eleinte képzelte.

Azzal az Ikrek is tisztában van, hogy a szerelem boldogító érzés, de akkor sem tudja abba beleadni a szívét és lelkét. A tovább ront a helyzeten, hogy utálja az unalmat, és retteg, hogy leköti magát valaki mellett, ami után teljes egyhangúságban fog telni az élete.

A legnagyobb probléma az, hogy amikor rááll a párkapcsolatra, akkor is vágyik a szabadságra, ám amikor egyedülálló, akkor szerelmes szeretne lenni.

Szűz: Ha munkáról van szó, akkor racionális, gyakorlatias és nagyszerű problémamegoldó a Szűz, de az érzelmek terén kifejezetten elveszett lélek. Nagyon szeretne szerelmes lenni, de még ezen a terepen is azt hiszi, hogy ő mindenkinél mindent jobban tud.

Amikor kiderül, hogy ebben téved, akkor bebeszéli magának, hogy egyszerűen nincs szerencséje a szerelemben, pedig az igazi problémája az, hogy nem képes a bizalomra és túl magasak az elvárásai.

A Szűz inkább az egyedüllétet választja a kompromisszumok helyett. Attól is hűvösnek tűnhet, hogy szereti a függetlenséget és az önállóságot, ezért a párja úgy érezheti, hogy a Szűz nem szereti eléggé. Ugyanakkor a Szűz imádja, ha körberajongja a párja, de csak módjával.

(Forrás: nlcafe.hu)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*