Megdöbbentő történetek reinkarnációról.

1. „Az anyukám azt mesélte nekem, hogy 3 vagy 4 éves koromban megláttam egy kék színű Volkswagen Bogarat, ami miatt sikoltozni és sírni kezdtem, majd elmondtam neki, hogy abban az autóban haltam meg, méghozzá úgy, hogy egy pici baba is volt a hasamban.”

2. „A fiam egyszer így szólt: Anyu, emlékszel, hogy amikor én nagy voltam, te pedig kicsi, akkor a konyhában táncoltunk?

A nagyapám volt az egyetlen, akivel a konyhában táncoltam.”

3. „Az öcsém nem sokkal a szeptember 11-ei terrortámadás után jött a világra. Kicsiként elmesélte, hogy régen egy magas épületben dolgozott, és öltönyt kellett viselnie. A szüleim kiborultak tőle.”

4. „A koronavírus-járvány előtti időszakban az egyik barátom 3 éves lányával voltam, amikor meglátott egy nagy katonai hajót. Ekkor elgondolkodva a távolba nézett, aztán azt mondta, hogy: Emlékszem, amikor elsüllyedt a hajóm. Nagyon sok cápa vett körül.

Amikor elmeséltem ezt a különös jelenetet a szüleinek, akkor azt mondták, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy ilyesmiről beszélt a kislány.”

5. „3 és 5 éves korom között többször is arról beszéltem a szüleimnek, hogy régen Írországban éltem, és fel tudtam sorolni a szüleimnek azokat a helyeket, ahol jártam. Anyám teljesen kiakadt, mert sehol sem hallhattam azokról a helyekről. Abban az időben még internet sem volt.”

6. „A 4 éves fiam hátborzongató dolgot mondott, amikor elhajtottunk egy temető mellett. Arra volt kíváncsi, hogy tudom-e, hogy mikor halt meg és hova temették. Nem értettem a dolgot, ezért megkérdeztem, hogy miről beszél.

Erre azt válaszolta, hogy egyszer már meghalt, eltemették egy temetőben, és ezt követően kezdett nőni a hasamban. Kirázott a hideg, amikor ezt mondta. Később soha többé nem emlékezett rá, hogy ezt mondta.”

7. „Az apám mesélte, hogy a bátyám 3 évesen azt mondta, hogy: Idősebb koromban volt egy szép barátnőm, de mindketten meghaltunk egy autóban.”

8. A most 31 éves fiam olyasmit mondott 5 éves korában, ami rendesen meglepett. Az egyik éjszaka felriadt, és azt kérdezte tőlem, hogy: Hol van Banjo?! Mikor keressük meg?

Teljesen ledöbbentem. Benjo a családunk kutyája volt, még akkor, amikor nagyon kicsi voltam. Soha korábban nem beszéltem róla.

A fiam egyébként az elhunyt bátyámra emlékeztet, ugyanis ugyanaz a kedvenc színük, az ételük, mindketten szeretnek énekelni. Azt hiszem, talán a bátyám lelke született újjá benne.”

9. A kollégámnak van egy fia, aki úgy 3 éves korában azt mondta neki, hogy amikor annyi idős volt, mint ő, akkor rizst termesztett és két folyó találkozásánál lakott. Ha ez még nem lenne elég megdöbbentő, akkor még hozzá kell tenni, hogy a fiú emlékezett a folyók neveire. A munkatársam megtalálta a két folyót Ázsiában. Durva!”

10. „Nagyon kicsi koromban volt némi problémám a beszéddel. Egyszer az anyukám annyira elkeseredett a dolog miatt, hogy sírva fakadt. Ekkor azt mondtam neki, hogy: Nincs semmi baj, én voltam a dédnagymamád, majd vigyázok rád.”

(Forrás: nlc.hu)