Melyik jelkép illik hozzád a horoszkóp szerint?

Mérleg: A kereplő a hozzád illő húsvéti jelkép. A „harangok Rómába mentek” mondat arra utal, hogy húsvétkor nincs harangszó, mert ez jelképezi azt a csendet, ami akkor volt, amikor az emberek szólhattak volna Jézus védelmében, de mindenki csak hallgatott. A szenvedés idején a kereplővel helyettesítették a harangokat.

Rád a beszédesség jellemző, de mégis az a szent képességed, hogy tudod, hogy mikor kell hallgatni és együtt érezni másokkal. Ilyenkor tudod a leginkább megnyugtatni az embereket, és ekkor törnek fel belőled a legtisztább vigasztaló szavak.

A rendkívüli barátságosságod, igazságérzeted is szent képesség, hiszen képes vagy hangos szóval kiállni mások mellett. Rólad tehát elmondható, nagyszerű megérzésekkel rendelkezel, és mindig tudod, hogy mit kell tenned a pillanatnyi helyzetben.

Skorpió: A csibe a hozzád illő húsvéti jelkép. A születés, a feltámadás, a megújulás és az átváltozás szimbóluma a csibe, ami arra utal, hogy lehetsz nagy és veszélyes, mégis megvan benned a kedvesség is. Szereted erősnek, bátornak, rettenthetetlennek mutatni magad, pedig olykor jobb lenne, ha az édes, nagyon barátságos és jószívű oldaladat mutatnád a világ felé.

A szent képességed értékes is, ezért néha légy emberközelibb! Ha nem játszanál folyton istent, akkor sokkal többen és jobban szeretnének. Mutasd meg a kicsit gyermekiesebb, finomabb oldaladat!

Nyilas: A virág a hozzád illő húsvéti jelkép. Húsvétkor szinte mindenhol láthatunk a vallással egybeforrt virágokat, ami a természetet, annak újjáéledését, a tavaszt és az életet jelképezi. A horoszkóp szerint te magad is virág vagy, hiszen mindig az a cél lebeg a szemed előtt, hogy a környezeted és te magad is szép legyen. A szépérzéked kifinomult. Szereted, ha minden rendezett, tiszta és mesés körülötted.

Bármit át tudsz formálni, képes vagy megújítani és megszépíteni. A teremtőerődet szívesen gyakorlod magadon és az otthonodon, ám jól tennéd, ha másokkal is megosztanád azt, és segítenél nekik megtalálni a belső és a külső szépséget.

Bak: A víz a hozzád illő húsvéti jelkép. Magyarországon a locsolkodásról szól a húsvét hétfője. Ennek a hagyománynak az alapja az, hogy az emberek hisznek a víz megtisztító, megújító erejében, de napjainkban a férfiak kölnivel és parfümmel helyettesítik a vizet. Anno vidéken kutakból merték a vizet, hogy egy vödörnyivel öntsék nyakon a lányokat, de az sem volt ritka, hogy a patakban fürdették meg őket.

A csillagjegyed alapján benned is megvan a víz átalakító, megtisztító ereje. Szent képességed, hogy át tudod formálni magadat, valamint át tudod adni az elképzeléseidet, ötleteidet és a hangulatodat másoknak, tehát őket is alakítod.

Ha valamit eltervezel, akkor azt megvalósítod. Te jól tudod, hogy képes vagy teremteni, formálni, ám arra jobban kellene figyelned, hogy ezt a tudást a többi emberrel is megoszd!

Vízöntő: A tojás a hozzád illő húsvéti jelkép, ami az élet újjászületésének és a termékenységnek a legősibb szimbóluma. A húsvéti tojásfestés régi hagyomány, és a színei közül a piros a leggyakoribb, ugyanis az egyik magyarázat szerint ez jelképezi Jézus vérét.

A horoszkóp szerint azért illik hozzád a tojás, mert egyfelől te magad vagy az élet és annak a szeretete, hiszen szeretsz élni, nevetni, szórakozni, ráadásul képes vagy másoknak átadni az életvidámságodat és a határokat nem ismerő optimizmusodat.

A tojás díszítéséhez is van némi közöd, mivel remek a művészi- és szépérzéked. Kifinomult és művészi lélekkel áldottak meg az égiek. Ugyanakkor a tudásodat arra kellene használnod, hogy megoszd az alkotásaidat a világgal, illetve több fényt és életet kell vinned mások életébe, hiszen te erre is képes vagy.

Halak: A bárány a hozzád illő húsvéti jelkép. Ez az ünnep legismertebb és legősibb jelképe, ami Jézust szimbolizálja. Az ótestamentumi zsidók egy hibátlan bárányt áldoztak fel, majd az állat vérével bekenték az ajtófélfát, hogy elkerüljék Isten haragját. Az Újtestamentumban Jézus az emberiség váltságára jött a földre: „Krisztus a mi bárányunk, aki megáldoztatott érettünk”.

A horoszkóp szerint azért kaptad ezt a jelképet, mert gyakran áldozati báránnyá válsz, ugyanis az áldott jó szíved, segítőkészséged és naivitásod odavezet, hogy hagyod, hogy mások csak kihasználjanak. Képes vagy meglátni másokban a jót, ezért próbálsz megmenteni másokat.

Tele vagy szeretettel, kedvességgel, és mindezt szeretnéd megosztani a többiekkel. Mindenképpen tartsd meg ezeket a szent képességeidet, de azt ne engedd, hogy kihasználjanak és összetörjék a szívedet! Ésszel oszd meg a szeretetedet és a segítségedet!

(Forrás: noiportal.hu)