Ezeket a dátumokat érdemes feljegyezned a naptáradba a nyár első havában!Az életben, és így az évnek minden hónapjában, előfordulnak jobb és rosszabb időszakok. Olykor úgy érezzük, hogy annyira szerencsések vagyunk, hogy szinte tennünk sem kell azért, hogy jó történjen velünk, ám máskor az ág is húz, mi pedig tehetetlennek érezzük magunkat.

A horoszkóp szerint júniusban is elmondható, hogy minden csillagjegy esetében lesz négy nap, amikor különösen szerencsésnek, míg másik négyen igazán pechesnek érezheti magát. A legszerencsésebb napok ideálisak lesznek az ismerkedéshez, a randevúzáshoz, a szerelmi ügyekhez, a munkahelyváltáshoz, az állásinterjúkhoz vagy például az új karrierbe kezdéshez.

Ezzel szemben a legkedvezőtlenebb napokon nagyobb megfontoltságra, higgadtságra és türelemre lesz szükség. Fontos megjegyezni, hogy a nehezebb napok nem jelentenek automatikusan balszerencsét, viszont nem árt jobban figyelni, valamint óvatosabbnak lenni, különösen a közlekedésben, mert fennállhat a baleset veszélye.

Lássuk, hogy a csillagjegyed alapján mely dátumokat érdemes felírnod a naptáradba a nyár első havában!

Kos:

Kos jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a nyár első havában: június 11., június 16., június 20. és június 30.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek júniusban: június 07., június 13., június 22. és június 27.

Bika:

Bika jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a nyár első havában: június 02., június 08., június 13. és június 21.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek júniusban: június 01., június 14., június 17. és június 23.

Ikrek:

Ikrek jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a nyár első havában: június 04., június 10., június 21. és június 24.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek júniusban: június 06., június 11., június 19. és június 27.

Rák:

Rák jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a nyár első havában: június 10., június 17., június 23. és június 29.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek júniusban: június 05., június 16., június 20. és június 30.

Oroszlán:

Oroszlán jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a nyár első havában: június 02., június 09., június 15. és június 25.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek júniusban: június 07., június 16., június 26. és június 27.

Szűz:

Szűz jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a nyár első havában: június 09., június 11., június 23. és június 30.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek júniusban: június 01., június 25., június 26. és június 27.

Mérleg:

Mérleg jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a nyár első havában: június 02., június 07., június 20. és június 21.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek júniusban: június 03., június 12., június 17. és június 19.

Skorpió:

Skorpió jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a nyár első havában: június 06., június 17., június 22. és június 30.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek júniusban: június 09., június 12., június 19. és június 23.

Nyilas:

Nyilas jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a nyár első havában: június 01., június 09., június 12. és június 30.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek júniusban: június 06., június 15., június 22. és június 25.

Bak:

Bak jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a nyár első havában: június 05., június 17., június 26. és június 28.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek júniusban: június 07., június 13., június 27. és június 30.

Vízöntő:

Vízöntő jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a nyár első havában: június 02., június 06., június 14. és június 20.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek júniusban: június 03., június 07., június 19. és június 30.

Halak:

Halak jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a nyár első havában: június 03., június 07., június 25. és június 30.

Ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek júniusban: június 06., június 12., június 21. és június 22.

(Forrás: nlc.hu)