A születésed hava alapján tudhatsz meg érdekességeket önmagadról.Január – Kohi-tatea: Bár éleseszű és állhatatos vagy, mégis az érzékeny személyiséged miatt előfordul, hogy túlzásba viszed az aggódást és hajlamos vagy a hangulatingadozásra. Ha meg akarod valósítani az álmaidat, akkor muszáj néha csak sodródnod az árral, és hagynod, hogy a dolgok maguktól alakuljanak.

Február – Hui-tanguru: Nem ismered a veszett ügy fogalmát, egyetlen pillanatra se mondasz le a célodról, és addig küzdesz, ameddig csak lehet. Időnként azonban el kell fogadnod, ha túl nagy fába vágtad a fejszédet, és érdemes kisebb célokat kitűznöd magad elé, mert számodra fontos a sikerélmény.

Március – Poutu-te-rangi: Nagyszerű az önuralmad, viszont utálod a bizonytalanságot, ami kimondottan ingerlékennyé tehet. A gyakorlatias gondolkodásod miatt hajlamos vagy elveszni a részletekben, de amikor felülemelkedsz ezen, akkor sokkal közelebb kerülsz az álmaid megvalósításához.

Április – Paenga-whawha: A céljaidat és az álmaidat türelemmel és szorgalommal sikerül elérned. Rólad nem lehet azt mondani, hogy törtető vagy önző lennél, hiszen annak a közösségnek a szükségleteit tartod fontosnak, amelyben élsz, és hajlamos vagy ahátra sorolni a saját vágyaidat. Ugyanakkor az igazságosságot minden esetben elvárod és ezt másokkal is betartod.

Május – Haratua: Ha ebben a holdhónapban születtél, akkor jellemző rád, hogy elképesztő energiatartalékokkal rendelkezel, dinamikus vagy és győzni akarsz. Független személyiségként igyekszel egyedül boldogulni a nehéz helyzetekben is, ami kemény és erős jellemmé formál. Gyakran passzívnak tűnhetsz, ám ez csak a látszat. A megfejthetetlen személyiséged sok meglepetést tartogat. Mindemellett az is jellemtő rád, hogy mindig eléred, amit akarsz.

Június – Pipiri: A Maori Év első holdhónapja, ami Új-Zélandon a téli kezdetét jelentette. Ha ebben az időszakban születtél, akkor elképesztően céltudatos személy vagy, ami miatt olykor túlságosan is eluralkodik rajtad az új célok kitűzésének vágya, ami miatt hajlamos vagy szétforgácsolni az energiádat. A lelkesedésed és az optimizmusod határtalan, ezért ha sikerül megtanulnod egyszerre egy dologra koncentrálni, akkor szinte minden álmodat megvalósíthatod.

Július – Hongongoi: Ha a Hongongoi holdhónapban születtél, akkor képes vagy boldogulni az életben, jellemző rád a megfontoltság és a gyakorlatiasság. Nem szokásod a vágyálmok kergetése, és nagyon ésszerű vagy, ha a céljaidról van szó. A legjobb tulajdonságod a fegyelmezettség és a türelem, ám nem ártana, ha megtanulnál kicsit lazítani, élvezni a jelen pillanatot, mert csak így teljesedhet ki a boldogságod.

Augusztus – Here-turi-koka: A Here-tori-koka holdhónap a természet újjáéledésről szól Új-Zélandon, és az emberek lelke is kezd kiolvadni a hidegből, ezért ha ebben az időszakban születtél, akkor bátor és reményteli vagy, ha az álmaid megvalósításáról van szó.

Az egyedülálló gondolkodásmódodnak és derűlátásodnak hála sok akadályt legyőzöl, ám előfordul, hogy nem foglalkozol az elvárásokkal, és a saját magad elképzelése szerint próbálod elérni a célodat.

Szeptember – Mahuru: Tele vagy alkotó energiával, élénk a fantáziád, ami által elképesztő eredményeket produkálhatsz. Emellett hajlamos vagy álmodozni, ami miatt sokszor nem elég reálisak a célkitűzéseid, és nehezedre esik szembenézni a problémáiddal. Időnként azonban olyan magasságokban jutsz el, amilyenbe csak tudsz.

Október – Whiringa-a-nuku: Próbálsz kitűnni a tömegből az akaraterőddel, amiben segít a dinamizmusod és a gyors felfogóképességed. Amikor minden erőddel az álmaid megvalósításán dolgozol, akkor hatalmába keríthet a vakmerőség és a türelmetlenség, amivel veszélyeztetheted az egész célkitűzésedet. Néha jól tennéd, ha lassítanál és körülnézni, hogy még idejében észrevedd a buktatókat!

November – Whiringa-a-rangi: Szorgalmasan dolgozol az álmaid megvalósításán, viszont könnyen elakadsz, ha valami nem alakul az elvárásaid szerint. Ha hajlandó lennél egy kis rugalmasságra, és alkalmazkodnál az új helyzetekhez, akkor az önbizalmad is helyrebillenne és sokkal jobban érvényesülnél.

December – Hakihea: Ha akadályokkal találod szembe magad, akkor kesergés helyett inkább új célokat találsz ki, amelyek ugyanúgy fellelkesítenek. Imádod a változatosságot, ami miatt nehezedre esik egy elképzelés mellett kitartóan dolgozni, ám emiatt nem csüggedsz, hiszen lételemed a felfedezés és a szabadság iránti vágy.

(Forrás: ripost.hu)