Valóban megtörtént esetek, amelyek alanyait állítólag démonok szállták meg.Iskolában kötött szerződést az ördöggel egy 16 éves lány: 1906-ban jelentett ki a 16 éves Clara Germana Cele, hogy szerződést kötött az ördöggel a dél-afrikai Umzinto Marianhill iskolájában. Mivel néhány héttel az állítólagos szerződéskötés után, a lány fura hangokat kezdett kiadni és ősi nyelveken kezdett beszélni, ezért ördögűzésnek vetették alá.

A szertartás közben Cele bőre felforrósodott a szentelt vízzel való érintkezés hatására, és többször is lebegett, mindezt 170 jelenlévő szeme láttára. Egy jelentés szerint Cele kígyóként vergődött és vonaglott a földön. A két napon át zajló, kimerítő szertartás sikeresnek bizonyult, mert sikerült kiűzni az ördögöt Cele testéből.

A pokolról beszélt a megszállt a nő: 1842-ben figyeltek fel a 28 éves Gottliebin Dittus, akivel furcsa dolgok történtek a németországi otthonában. Mivel felmerült, hogy a nőt megszállták, ezért Johann Christoph Blumhart evangélikus lelkész ördögűzésnek vetette alá.

A szertartás során Dittus erőszakossá vált, és különféle dolgokat hányt körmöktől kezdve vérig, a teste görcsösen rángatózott, lebegett, és a pokolról, illetve annak lakóiról beszélt. A lelkésznek 1843-ban sikerült kiűzni a démonokat a nőből.

Letartoztatása után szállták meg a démonok a prostituált nőt: Miután meghalt a prostituált és jövendőmondó anyja, Clarita Villanueva az apjához költözött a fülöp-szigeteki fővárosba, Manilába, majd később folytatta az anyja munkáját. Amikor azonban egy civil ruhás rendőrnek ajánlkozott fel, akkor letartoztatták és a Bilibaid börtönbe csukták.

Állítólag két nappal a letartóztatása után két démon kezdte terrorizálni a lányt, akinek szinte az egész testén harapásnyomok jelentek meg. Villanueva történetének híre ment, és eljutott Lester Sumrall amerikai lelkészhez is, aki úgy döntött, hogy Manilába utazik, annak érdekében, hogy segítsen a lányon.

Egy beszámoló szerint a lelkész és Villanueva 1953. május 19-én találkozott először, majd az ezt követő ördögűzés három napon át tartott, és közben 15 démontól szabadították meg a lány testét. Az esetnek 25 szemtanúja volt, köztük a maniliai rendőrség főparancsnoka.

Ők mind tanúsították, hogy a rémült Villanueva testén újabb és újabb különös harapásnyomok jelentek meg. Végül a lányt szabadon engedték. Később hozzáment egy gazdához és gyerekei is születtek.

Gyilkosságért ítélték el az ördögűzésben részt vett apácákat: 2005 januárjában csatlakozott a Romániában található Tanacu kolostorhoz Maricica Irina Cornici, akinek a viselkedése nem sokkal később megváltozott, ezért beutalták a pszichiátriára, ahol áprilisban skizofréniát állapítottak meg nála.

Cornici testvére azonban azt állította, hogy látta, hogy a Sátán belép a húga testébe. Ugyanezt gondolta a kolostor papja, Daniel Petre Corogeanu is, ezért ördögűzést hajtottak végre a nőn. A szertartás úgy nézet ki, hogy leláncoltak, szent olajjal bekenték, majd három napon át a templomban tartották.

Miután elengedték ételt adtak neki, de Cornici elájult és meghalt. A nő halálért négy apácát állítottak bíróság elé és ítéltek el gyilkosságért. 2014-ben a szakértők azt állapították meg, hogy Cornici halálát a mentőautóban kapott adrenalin túladagolás okozta.

A saját apja és nagynénje átkozta el a kamaszlányt: A 14 éves Anna Ecklund hívő katolikus volt, ahogy szinte az egész családja is. Ez alól az apja és a nagynénje volt kivétel, ugyanis ők boszorkánynak vallották magukat, és megátkozták Ecklundot, akinek az ételét különböző növényekkel mérgezték meg.

Hamarosan a lány úgy kezdett viselkedni, mintha megszállták volna. 1912-ben sikeresen kiűzték belőle a démont, ám Ecklund kálváriája ezzel nem ért véget, ugyanis az apja és a nagynénje szüntelenül a Sátánhoz imádkozott, hogy a kamasz még jobban szenvedjen.

Egy évvel később ismét papi segítséget hívtak a lányhoz. A papok megállapították, hogy valószínűleg ugyanazok a szellemek szállták meg, mint a híres Annelieset. 1928-ban egy kolostorban hajtották végre az újabb ördögűzést a lányon, akinek az állapota rohamosan romlott.

Az apácák, akik etették, később elmondták, hogy többször hallották, ahogy Ecklund idegen nyelveken beszél, látták, hogy lebeg és átmászik a falakon. A gyerek szemei kidülledtek, abnormálisan nézett ki, gyakran hányt és leköpte a segítségére siető papokat. Az ördögűzés huszonhárom napon át zajlott, mire a papok kijelentették, hogy sikerült kiűzni a démonokat.

(Forrás: noiportal.hu)