Végezd el pénteken, növő holdkor, vagy teliholdkor az alábbi szerelmi varázslatok bármelyikét!Szerelmi mágia mézzel: Szükséged lesz 1 lezárható kis üvegre, mézre, 1 tollra, 1 papírra, 1 téged ábrázoló képre, 1 piros gyertyára, néhány hajszáladra, opcionálisan egy-két rózsasziromra, babérlevélre, bazsalikomra, szegfűszegre és szerecsendióra.

Kezdd a varázslatot azzal, hogy mindent beleteszel az üvegbe, majd a papírra írd rá a „lelki társ”, „férjem/feleségem” vagy a „szerelmem” szót. Azt követően, hogy beletettél mindent az üvegbe, zárd azt le, majd gyújtsd meg a gyertyát, aminek viaszából csepegtess egy keveset az üveg fedelére, és állítsd rá a gyertyát!

Ha mindezzel kész vagy, akkor mondd el az alábbi varázsigét:

„Halld bűvös igémet kedvesem, kit a sors szánt nekem. Nagy Istennő, vezesd el hozzám szerelmemet, mert nem élhetünk tovább egymás nélkül. Ahogy a méz magához köt mindent, úgy vonzódunk mi tudtunkon kívül is egymáshoz. Jöjj társam napról napra közelebb, érkezz meg hozzám még az idei évben.”

Biztonságos körülmények között égesd vgig a gyertyát. A kellékeket tartsd meg, amíg párt nem találsz!

Pártvonzó gyertyavarázs: Ha ezzel a szertartással szeretnél égi támogatást kérni a párkereséshez, akkor készíts elő 1 rózsaszín gyertyát, mézet, néhány porított rózsasziromot, fahéjat, chilit és néhány hajszáladat.

Kezdd a varázslatot azzal, hogy belekarcoloda nevedet a gyertyába, amit aztán kenj be a mézzel, majd jó alaposan forgasd bele a keverékbe. Amikor ezzel kész vagy, akkor gyújtsd meg a gyertyát és mondd el az alábbi varázsigét:

„Visszhangozzék a hangom az Univerzum minden szegletében, jöjj hozzám szerelmem, lelki társam, leendő férjem, kit a sors elrendelt nekem. Minden késlekedés nélkül érkezz meg hozzám még az idén, mert nem tudok tovább nélküled élni.”

A varázsszavak után égesd végig biztonságos körülmények között a gyertyát, miközben képzeld el, hogy megismerkedsz az új pároddal, aki igazán boldoggá tesz téged.

Gyufásdoboz szertartás: Ha úgy döntöttél, hogy ezzel a szerelmi mágiával szeretnéd elérni, hogy idén rátalálj a párodra, akkor szükséged lesz 1 gyufásdobozra, 1 gyufaszálra, 1 rózsaszínű gyertyára, 1 kis rózsasziromra, néhány hajszáladra, cetlire és tollra.

Ha megvannak a kellékek, akkor kezdd a szertartást azzal, hogy írd rá a teljes nevedet a gyufaszálra, majd gyújtsd meg a gyertyát, de ne a neveddel ellátott gyufaszállal! Amikor a gyertya ég, akkor gyújtsd meg a nevedet tartalmazó gyufaszálat és így szólj:

„Keresem azt, aki lángra lobbant engem, aki nekem lett teremtve, hívlak téged szerelmem.”

Azt követően, hogy a gyufa kialudt, tedd azt vissza a dobozba a rózsaszirommal együtt. Ezután írd rá a cetlire, hogy pontosan mire vágysz, aztán égesd el a cetlit úgy, hogy közben elmondod az alábbi varázsigét:„Halld hívásomat, halld sóhajomat, bárhol is légy a világban, keress meg engem, és teljesítsük be a szerelmünket.”

Ezt követően szórd a cetli maradványait a dobozba, tedd bele pár hajszáladat, aztán zárd le a dobozt! A dolgod most már csak annyi, hogy biztonságos körülmények között égesd végig a gyertyát. Ezután már csak annyit kell tenned, hogy tartsd meg a gyufásdobozt addig, amíg párra nem találsz!

Rózsaszirom varázslat: Ha úgy döntöttél, hogy ezzel a szertartással szeretnél égi segítséget kérni a párkereséshez 2023-ban, akkor szükséged lesz néhány szárított rózsasziromra, egy kis macskagyökérre, egy kevés cickafarkra, némi mentára, málna levelekre, egy kis verbénára, 1 rózsaszín gyertyára, 1 cetlire, piros ruhaanyagra, tűre és cérnára.

Kezdd a varázslatot azzal, hogy meggyújtod a gyertyát! Ezután vágj ki a piros anyagból két szívet, majd varrd össze azok széleit úgy, hogy bele tudd helyezz a többi összetevőt. Ezután a cetlire írd rá a nevedet, majd azt is tedd bele a szívbe, amibe néhány hajszáladat is elhelyezheted.

Ha mindezzel kész vagy, akkor varrd össze teljesen a szívet, amit aztán tarts a hold irányába, miközben mondd el az alábbi varázsigét:

„Holdanya, legyen ez a szív a leendő kedvesemé. Ott van már nevem a szívében, segíts neki megtalálni engem! Én már úgy szeretem ezt a szívet, mintha az enyém lenne, kérlek téged vezesd el hozzám, hadd legyünk végre egy pár!”

Ezután, ha akarod, akkor képzeld el a gyertya fényében, hogy milyen életed lesz az új pároddal. Ezután fontos, hogy tartsd a párnád alatt a szívet, mindig aludj azzal úgy, hogy lefekvés előtt elképzeled, hogy az új szerelmed fekszik melletted az ágyban.

(Forrás: noiportal.hu)