Vonzd be a szerelmet a boszorkányüveg segítségével!

Tetszik a cikk?

Pénteken, növőhold idején elkészíthető boszorkányüvegek párkeresőknek és kapcsolatban élőknek.Életed szerelme üveg: Ha életed szerelmét szeretnéd bevonzani egy boszorkányüveg segítségével, akkor szükséged lesz 1 zárható üvegre, 1 rózsaszín gyertyára, 2 db rózsakvarcra, 1 cetlire, 3-féle vörös vagy rózsaszín virágsziromra, mézre, rozmaringra, bazsalikomra és levendulára.

Ha megvannak a kellékek, akkor kezdd azzal a munkát, hogy meggyújtod a gyertyát. Ezután írd rá a cetlire az „életem szerelme” kifejezést. Ha úgy érzed, hogy a jelenlegi párod az igazi, akkor az ő nevét is ráírhatod a papírdarabra. Ezután helyezd el a cetlit az üvegben, amibe aztán tedd bele az összes többi hozzávalót is.

Ha ezzel kész vagy, akkor mondd el az alábbi varázsigét:

„Az Univerzumban mindenkinek van párja,

Az én lelkemnek van társa,

Életem szerelme jöjj közelebb, érints meg,

Siess, hogy egyesülj velem.

Szerelmünk lángja csapjon a magasba,

És soha ki ne hunyjon.”

A varázsszavak után tekerd rá az üvegre a fedelét, méghozzá úgy, hogy közben képzeld el, hogy egymásra találtok életed szerelmével, és azt, hogy hogyan alakul kettőtök kapcsolata. A boszorkányüveget ettől kezdve magadnál tarthatod, de akár az otthonodban is elhelyezheted valahol.

Szerelmet vonzó üveg: Ha ezzel az boszorkányüveggel szeretnéd bevonzani a szerelmet, akkor készíts elő 1 zárható üveget, 1 piros gyertyát, 1 vörös gránátot, 1 mágnest, rózsaszirmokat, fahéjat, narancsdarabokat és a kedvenc parfümödet.

Ha megvannak a kellékek, akkor gyújtsd meg a gyertyát, majd fújj a kedvenc parfümödből a rózsaszirmokra, amiket aztán tégy bele az üvegbe, majd tedd bele a többi összetevőt is. Amikor ezzel kész vagy, akkor az üveg lezárása előtt mondd el az alábbi varázsigét:

„Rózsa, gránát és fahéj, mágnesként vonzom a szerelmet. Ma, holnap rám talál, és újra párban leszek, a szerelem istennője megajándékoz egy társsal engem.”

A varázsszavak után tekerd rá a fedelet az üvegre, méghozzá úgy, hogy közben képzeld el, hogy mire vágysz a szerelemmel kapcsolatban, éld bele magad, mintha már meg is történt volna. Végül tedd le egy biztonságos helyen a boszorkányüveget!

Örökké lángoló szerelem: Ha úgy döntöttél, hogy ezt a boszorkányüveget készíted el a szerelem bevonzása érdekében, akkor elő kell készítened 1 piros gyertyát. 1 zárható üvegcsét, 1 rózsakvarcot, 1 tűzkövet, a kedvenc virágod szirmait, fahéjat, oregánót, bazsalikomot és gránátalma magokat.

Ha megvannak a kellékek, akkor kezdd azzal a boszorkány üveg összeállítását, hogy meggyújtod a gyertyát, majd tedd az üvegbe az alapanyagokat. Ezután fogd a kezedbe az üveget, és mondd el az alábbi varázsigét:

„Aurám tele van tűzzel,

lobbanjon lángra értem, ki belép a terembe és rezonál velem.

Az örök szerelem lángja érintse meg lelkünket,

ha egyszer végre rám talál az, akit a sors szánt nekem.”

A varázsszavak után már csak annyi a dolgod, hogy fogd a fedelet, amit tekerj az üvegre úgy, hogy közben elképzeled azt a boldog párkapcsolatot, amelyre vágysz. Ha ezzel is végeztél, akkor kész is vagy. A boszorkányüveget ettől kezdve magadnál tarthatod, de akár az otthonodban is elhelyezheted valahol.

A görög szerelemistennő segítsége: Ahhoz, hogy ezt a boszorkányüveget el tudd készíteni, szükséged lesz 1 zárható üvegcsére, 1 rózsaszín gyertyára, 1 kis darab papírra, 1 rózsakvarcra, cukorra, rózsára, hibiszkuszra, jázminra, kamillára, vaníliára és citromdarabra.

Miután előkészítetted a kellékeket, gyújtsd meg a gyertyát! Abban az esetben, ha a párkapcsolatod erősítése céljából készítesz boszorkányüveget, akkor a társad nevét és születési dátumát írd a cetlire. Ha új szerelmet szeretnél bevonzani, akkor azt írd a papírdarabra, hogy „új kedves” és néhány reális tulajdonságot, amit szeretnél, hogy meglegyen az új párodban.

Ha ezzel kész vagy, akkor tekerd össze a cetlit, majd tedd az üvegbe, amibe aztán helyezd el az összes többi összetevőt is. Ezt követően rázd egy kicsit össze az üveget, majd a kezedben tartva azt, mondd el az alábbi varázsigét:

„Pislákoló tűz, fényesen ég,

Aphrodité csókja megérint.

Szeress belém légy az enyém,

Szívedet lepje el az édes érzés.

Találd meg a kapcsolatot velem,

Én várni foglak türelmesen.

Az Univerzum mosolyog, itt a szerelem!

A Föld, a szél, a tűz és a tenger erejével,

Ez az én akaratom meglesz!”

A varázsszavak után már csak annyit kell tenned, hogy tekerd rá a fedelet az üvegre, amit méretétől függően magadnál tarthatsz, vagy kirakhatod a hálószobádban dekorációként.

(Forrás: noiportal.hu)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*