Megdöbbentő és súlyos apokalipszis próféciák.Shoko Asahara világvége jóslatai: A világvége várásánál jobb, ha magad teremted meg azt. Így gondolhatta Shoko Asahara, igazi nevén Chizuo Matsumoto is 1995-ben. A próféta azután vált kultikus vezetővé, hogy letartóztatták hamis kínai gyógymódok árusításáért.

Asahara 1984-ban nyitott egy jógastúdiót, ahol követőket kezdett gyűjteni, és azzal hitegette őket, hogy képes levitálni, valamint megvilágosodott. 1987-ben megalapította az Aum Shinrikyo vallást, amit egy japán szóról nevezett el, aminek a jelentése „legfelsőbb igazság”.

A becslések szerint Japánban 10 000, Oroszországban 40 000 követője volt a vallásnak, néhányan közülük pedig indultak a japán parlamenti választásokon 1990-ben. Ahogy egyre népszerűvé vált a vallás, úgy nőtt Asahara felsőbbrendűsége és istenkomplexusa.

A vallási vezető arra biztatta a híveit, hogy igyanak vért és fürdővizet, hogy ezzel megmentsék magukat a világvégétől, ami szerinte 1997 és 2000 között fog bekövetkezni, méghozzá gázmérgezés formájában.

Az Aum Shinrikyo néhány követője azonban úgy döntött, hogy nem várja meg az elkerülhetetlent, hanem inkább a saját kezébe veszi a sorsát, ezért 1995. március 20-án megteremtették az apokalipszist, méghozzá úgy, hogy felszálltak öt vonatra, ahol 12 emberrel végzett a mérgező szaringáz, 5500-an pedig megsérültek. A japán hatóság később letartóztatta Aszaharát, akit 2004 februárjában halálra ítéltek.

Halley-üstökös: Tudományos tény, hogy a Halley-üstökös egy 76 évente látható égi jelenség, tehát nincs benne semmi földönkívüli, természetfeletti és a világvégét sem hozza el. Az emberek azonban ezt régen nem tudták, vagy ha tudták, akkor nem hitték el, ezért sokan rettegni kezdtek, amikor a csillagászok bejelentették, hogy 1910-ben látható lesz az égbolton.

A Halley-üstökössel kapcsolatban az feltételezés vezetett világvége-jóslatokhoz, amely szerint a farka mérgező ciángázt tartalmazott. A tömeghisztérián csak rontott a média, ugyanis ijesztő szalagcímek jelentek meg arról, hogy az üstökös mérgező farka elhozza a világvégét.

Az emberek úgy döntöttek, hogy nem mennek dolgozni és inkább otthon maradnak, hogy ott találjanak menedéket az üstökös elől. Ahogy közeledett a világvégének kikiáltott dátum, a pánikba esett emberek úgy kezdték törülközőkkel és papírokkal betakarni az ablakokat, szellőzőket és kulcslyukakat, nehogy a mérgező gáz beszivárogjon az otthonukba.

Akik nem hittek a világvége jóslatokban, azok csendben figyelték az eget az éjszaka, míg mások „Üstökös-bulikat” tartottak a háztetőkön, hogy emlékezetessé tegyék az éjszakát. Mondani sem kell, hogy ők jártak jobban, hiszen szemtanúi lehettek egy ritkán látható égi jelenségnek, amiről a „hívők” bánhatták, hogy lemaradtak.

A Mennyország kapuja, a világvége jóslata: Kezdetben oktatóként dolgozott Marshall Applewhite, ám az apja halála után mély depresszióba zuhant és feladta a karrierjét. Pár évvel később Applewhite találkozott egy Bonnie Nettles nevű nővérrel, aki bevezette őt a misztikába.

Ők ketten alapították meg a Mennyország kapuja elnevezésű vallási szektát, aminek tagjai abban hittek, hogy ők Isten hírvivői, a dolguk pedig az, hogy vigyék el a világvége üzenetét az emberekhez. Miután Applewhite-ot letartóztatták, amiért nem adott vissza egy bérelt autót, a börtönben kezdte hirdetni az „evangéliumát”.

A hat hónapos börtönbüntetése során sikerült meggyőznie néhány embert, hogy legyen a követője. A szabadulása után ő és Nettles Oregonba és Kaliforniába utazott, ahol sikerült még egy csoportnyi embert rávenni, hogy csatlakozzon a szektához.

A követők összegyűjtése után Applewhite prédikálni kezdett nekik a földönkívüliekről, akik majd űrhajókon emelkednek fel és arról is beszélt, hogy meg fogják tapasztani a test átalakulását. Az ítéletnapi meggyőződését leginkább a New Age mozgalmak és a populáris kultúra alapján alakította ki.

Applewhite világvége jóslatai a 90-es években váltak népszerűvé, ugyanis a követői akkor szereztek tudomást a Hale-Bopp üstökösről. A szektavezető úgy alakította át prédikációját, hogy az üstökös az a sok ideje várt űrhajó, ami majd elviszi a követői lelkét.

Applewhite és a követői úgy akartak feljutni a hajóra és elindulni az átalakulás útján, hogy öngyilkosságot követtek el 1997. március 26-án. A szekta tagjai vodkakoktélokkal, barbiturátokkal és nejlonzacskós fulladással ölték meg magukat. A hatóság 39 holttestet talált ruhákkal a fejükön.

(Forrás: noiportal.hu)