Varázslatok, amelyek meggyorsíthatják a párkeresést.Ha szeretnél minél előbb új kedvesre találni, akkor nyugodtan próbáld ki az alábbi szerelmi varázslatok bármelyikét, ugyanis ezek mindegyike segíthet, hogy már a héten párra lelj. Bár a mágiák elvégzésével semmit se veszíthetsz, mégse feledd, hogy csodát egyik varázslat sem ígér, a biztos siker érdekében pedig neked is meg kell tenned mindent, amit tudsz!

Szerelmet hozó rozmaring bűbáj: Ahhoz, hogy ezt a varázslatot el tudd végezni, szükséged lesz 1 rózsaszín gyertyára, 1 rozmaringágra és fémtálra. Ha megvannak a kellékek, akkor kezdd azzal a szertartást, hogy veszel egy tisztító fürdőt, majd meztelenül meggyújtod a gyertyát.

Ezt követően fogd meg a rozmaringágat, amivel simogasd végig a testedet úgy, hogy közben elmondod az alábbi varázsigét:

„A héten már kedvesem keze cirógatja testemet.”

Azután, hogy tetőtől-talpig végig cirógattad magadat, égesd el az ágat a gyertya lángjával, ami közben így szólj:

„Rozmaring levele, elhozza a szerelmet. Rozmaring füstje, idecsalja elém a héten új kedvesemet.”

Miután elégetted a rozmaringágat, szórd a szélbe annak hamvait.

Szerelmi babérlevél varázs: Ha úgy döntöttél, hogy ezzel a varázslattal próbálod meg elérni, hogy már a héten új párt találj, akkor szükséged lesz 1 rózsaszín gyertyára, 1 babérlevélre, 1 fémtálra és tollra.

Miután előkészültél, gyújtsd meg a rózsaszín gyertyát, majd írd a babérlevélre a szerelem szót, aztán a kezedbe fogva azt mondd el az alábbi varázsigét:

„Szerencse lakozik e levélben, felszabadítom, hogy elhozza nekem a vágyott szerelmet.”

Most tartsd a szívedhez a babérlevelet, és így szólj:

„Keresem a másik felemet, találjon rám a héten.”

Ezután érintsd a mellkasodhoz, majd az ajkaidhoz, és mondd el újra a varázsszavakat. Végül égesd el a gyertya lángjával a babérlevelet, aminek hamvait szórd a szélbe!

Lelki társ-kereső igézet: Ha ezzel a varázslattal szeretnéd elérni, hogy még a héten párra találj, akkor szükséged lesz 1 piros gyertyára, 1 papírlapra és tollra. Ha megvannak a kellékek, akkor gyújtsd meg a piros gyertyát, aztán írd a papírra a lelki társ vagy új kedves szavakat, amelyik számodra jobban kifejezi a célodat.

Ezután fogd meg a gyertyát és mondd el az alábbi varázsigét:

„A piros a szerelem színe, elhozza nekem, kit keresek, a héten még új szerelemre lelek.”

Most formázz szívet viaszcseppekkel a papírra írt szavak köré úgy, hogy közben így szólj:

„Nem ismerlek, de már szeretlek, jöjj hozzám lelki társam/kedvesem, találkozzunk még a héten.”

A varázsigét addig ismételd, amíg el nem készülsz a szívvel. Ha ezzel kész vagy, akkor égesd le a gyertyát! Másnap tedd biztos helyre a szívet, amit őrizz meg egész héten, aminek végén elégetheted.

(Forrás: noiportal.hu)