Apokalipszisről szóló próféciák, amelyek nem valósultak meg.Talán még nem is telt el úgy év az emberiség történelmében, hogy ne ment volna híre legalább egyszer, hogy egy látnok szerint az adott esztendőben vége lesz a világnak, ám szerencsére, ezek a próféciák eddig mindig meghiúsultak.

Íme ezek közül néhány!

Pat Robertson jóslata: 1982-be a híres tévés vallási vezető, Pat Robertson hirdette ki, hogy eljön az Ítélet Napja. Amikor a megjelölt időben a világvége elmaradt, akkor Robertson nem esett kétségbe, hanem egyszerűen kitalált egy másik dátumot, és azt állította, hogy 2006-ban jön el az apokalipszis, aztán ezt 2008-ra változtatta, végül 2010-re, aztán rájött, hogy ideje feladnia.

Pestis és tűzvész: Az 1666-as év már önmagában is elég ok volt a pánikra, mert a Biblia szerint a 666-os szám a Sátáné, tehát csak gonoszság, pusztulás várhat az emberekre egy ilyen évben, ezért nem meglepő, hogy 1666-ban rettegtek az európai emberek.

Igaz, hogy a világnak nem lett vége, viszont azért bajból kijutott ebben az évben az embereknek, hiszen szeptember 2-án tűz ütött ki egy londoni pékségben. A lángok 13 ezer épületet pusztítottak el. Az 1666-os év másik hatalmas tragédiája a pestis volt.

Jehova tanúinak próféciája: 1914-re hirdették meg a világvégét a hívők, de végül kiderült, hogy tévedtek, ugyanis az apokalipszis elmaradt.

Alien megszállás: 1997-ben sokkolta a világot Marshall Applewhite, amikor azzal állt elő, hogy megérkeznek a Földre a földönkívüliek. Sajnos, ennek a jóslatnak tragikus vége lett, ugyanis egyesek annyira beleélték magukat a jóslatba, hogy közülük harminckilencen megölték magukat 1997. március 26-án. Ők már soha nem tudhatják meg, hogy a jóslat meghiúsult.

A tajvaniak a tévéből várják a világvégét: 1998-ban Hon-Ming Chen megalapította az „Igaz út” nevű kultuszt Tajvanon. Az új meggyőződés szerint Isten meg fog jelenni az egyik kábelcsatornán március 31-én. A hívők várták Istent, de úgy tűnik, neki akadt jobb dolga is a tévéinterjúnál.

A Halley üstökös végzete: 1910-ben okozott óriási pánikot a 75 évente megjelenő Halley üstökös, méghozzá azért, mert a fényes csóvája túlságosan közel került a Földhöz. A világvége azonban ekkor sem következett be.

A Vezúv eltemeti Pompeit: Időszámításunk előtt is számítottak már a világvégére az emberek, méghozzá 79-ben, amikor Seneca szerint az ég elfeketedik, az emberek hamuvá égnek. Sajnos a baj bekövetkezett, de nem az egész világra nézve, ugyanis egy vulkánkitörés elpusztította Pompeit.

Y2K: 2000-ben az egész világ arra volt kíváncsi, hogy vajon megvalósul-e az az 1984-es jóslat, amely szerint az ezredfordulón megbolondulnak az elektronikus eszközök, és kitör a káosz. Végül semmi ilyesmi nem történt.

Nagy Bumm: Amikor 2009-ben szubatomi részecskékkel kísérleteztek a tudósok Genovában, akkor többen azt hitték, hogy majd ennek következményeként keletkezni fog egy fekete lyuk, ami beszippantja a Földet. A tudósok a rémhír ellenére is folytatták a kísérleteket, a második Nagy Bumm pedig nem következett be.

A maják: A híres maja jóslat szerint 2012.12.12-én be kellett volna következnie a világvégének. Ez azonban nem történt meg, ami leginkább azért nem meglepő, mert a saját kihalásukat sem sikerült megjósolniuk.

Ugyanakkor érdekesség, hogy később egyesek meg akarták magyarázni, hogy valójában nem is 2012-ben, hanem majd később jön el az apokalipszis, de ezzel már senki sem foglalkozott, hiszen mindig kitalálnak valamilyen magyarázatot arra, hogy végül miért éltük túl a világvégét. Ilyen magyarázkodás például az, hogy Isten nem ért rá aznap, inkább megbocsátott az embereknek, vagy a Sátán elszúrta a tervét.

Utolsó ítélet: Egy rádiós lelkész olvasta ki a Bibliából, hogy 2011. május 21-én véget ér a világ, ám ő is tévedett.

(Forrás: noiportal.hu)