A véres és kegyetlen múlt ismeretében nem meglepő, hogy napjainkban szellemjárta helyeknek tartják az alábbi intézményeket.Pennhurst elmegyógyintézet: Eredetileg a testi és szellemi fogyatékossággal élők iskolájának szánták az 1908-ban átadott Pennhurst elmegyógyintézetet, ám hamarosan valami teljesen mássá vált. Előfordult például, hogy egy korábbi beteg szövetségi keresetet nyújtott be az intézet ellen.

Ez volt a Halderman kontra Pennhurst Állami Iskola és Kórház ügy, mely során kiderült, hogy az elmegyógyintézet megsértette a betegek nyolcadik és tizennegyedik jogát, valamint ez a per vezetett ahhoz a mérföldkőnek számító ítélethez, amely kimondta, hogy az állami gondozásban élő fogyatékosoknak alkotmányos joguk a megfelelő gondozás és oktatás.

Állítólag többféle visszaélés történt a Pennhurst Állami Iskola és Kórházban, így például az, hogy a betegeket a falhoz láncolták, a felnőtt pácienseket napokra lekötözték a gyerekágyakba, de a vádak szerint arra is volt példa, hogy megölték a problémás lakókat. Mindezek után nem meglepő, hogy paranormális nyomozások színterévé vált az intézet.

St. Augustine elmegyógyintézet: Kent County elmegyógyintézet néven is ismert az Angliában található St. Augustine elmegyógyintézet, amit 1876-ban nyitottak meg, majd 1993-ban bezárták, ezzel véget vetve annak a hatalmas szenvedésnek, amit az ott élő betegek éltek át.

Az 1970-es években az egyik ápoló úgy döntött, hogy összefog egy helyi egyetemi kutatóval, hogy együtt elkészítsenek egy hosszú beszámolót arról, hogy milyen szörnyűségeket látott az elmegyógyintézetben. Ilyen embertelen tettek voltak például a betegeken végzett túlzásba vitt elektrosokk-kezelések, amelyeket akkor is végrehajtottak, ha az nem volt indokolt.

Napjainkban olyan beszámolók láttak napvilágot, amelyekben azt állítják a St. Augustine elmegyógyintézetbe látogatók, hogy úgy érezték, figyelik őket, lépéseket hallottak a hátuk mögött, izzó fényeket pillantottak meg és megmagyarázhatatlan rettegés tört rájuk.

Tauntoni Állami Kórház: 1854-ben nyitották meg a Taunton Állami Kórházat a Massachusettshez tartozó Tauntonban. Az intézményben több ezer mentális beteg élt. Közülük a legismertebb Honora Kelley, avagy becenevén „Jolly Jane”, aki arról vált ismeretté, hogy bevallotta 31 ember megölését, valamint elárulta, hogy azt tervezte, hogy több embert öl meg annál, mint amennyit bármely nő vagy férfi, aki valaha élt. A szóbeszéd szerint Kelley vágya nem teljesült, ezért azóta is a kórházban kísért.

Egy másik mendemonda szerint sátáni kultusz vezette a Taunton Állami Kórházat, aminek betegeit feláldozták azokhoz a sötét szertartásokhoz, amelyeket az alagsorban hajtottak végre. A beszámolók szerint valóban az alagsor az a helyiség, ahol a legtöbb szellemet látni, köztük egy árnyékos alakot, aki a látogatókat ijesztgeti.

Athén elmegyógyintézet: 1874-ben nyitották meg az ohiói Athénban az Athén elmegyógyintézetet, ahol mentális zavarral küzdő betegeket, köztük bűnügyi őrülteket kezeltek. Az intézet hamarosan túlzsúfolt és alulfinanszírozott lett, ami mellett arról is elhíresült, hogy betegbántalmazás folyik a falain belül.

A szóbeszéd szerint mindennapi volt az elektrosokkterápia és más kegyetlen kezelési módok, ám mindezek közül a legrosszabb a lobotómia volt, amit gyakran alkalmaztak a betegeken. Az elmegyógyintézet környékén több ezer sírba temették az azonosítatlan betegeket, akik közül több is a helyszínen kísért, legalábbis a beszámolók szerint.

Beechworth elmegyógyintézet: 1867-ben adták át az 1995-ig működő Beechworth elmegyógyintézetet az Ausztráliában található Beechworth-ben. Az intézetben több, mint 9000 ember halt meg, míg be nem zárták, így nem meglepő, hogy az a hír járja, hogy az elhunytak közül többen is ott kísértenek.

A pletykák szerint egy zsidó nőt a származása miatt dobtak ki a felső emeleti ablakból. A rabbija orvost hívott a nőhöz, ám az életét már nem lehetett megmenteni. Egy másik történet szerint egy James nevű kisfiú szelleme az elmegyógyintézetbe látogató gyerekekkel beszélget, de szóltak már beszámolók szellemként megjelenő orvosokról, nővérekről és betegekről is, akiknek megvan a maguk tragikus története.

(Forrás: noiportal.hu)