Félelmetes élményekről számoltak be a BuzzFeed felhasználói.Senki se szórakozzon nagyival: „Egy 100 éves házban éltünk a családommal, amikor 12 esztendős voltam. A mamám és én mindig idegesek voltunk az ebédlőben, mert úgy éreztük, hogy figyelnek ott minket.

Amikor az egyik nap a nagyim ott terített, akkor hallottuk, hogy szigorúak ezt kiabálja: „Ne merészeld ezt csinálni, tűnés ebből a házból!”

Berohantuk. A falfehér nagyim azt mondta, hogy a nyakánál érezte valaki leheletét. Az eset után megszűnt a szörnyen furcsa érzés. – Kupalover

A csókos gyerek: „Gyerekkoromban, amikor a szobámat festettük, a bátyáméban aludtam. A szekrénye ajtaján tükrök voltak. Amikor éjszaka felébredtem, akkor megláttam, hogy az ágyam szélén egy lány sziluettje mered a tükörképére.

Izgatott öröm járt át, mert azt hittem, hogy szellemet látok. Azt mondtam neki, hogy: „Hello?”

És akkor megláttam az arcát, amire egyáltalán nem voltam felkészülve. A szemei hatalmasak voltak. A száját úgy mozgatta, mint egy hal, ami meg akar csókolni. Rémisztő volt!

Amikor felém nyúlt, akkor sikoltozni kezdtem, mire apám baseballütővel a kezében sietett be a szobában, és felkapcsolta a lámpát. A lány eltűnt. – Ralurore1010

A nyugtalan elmélkedés: „Kiskoromban, ha megijedtem éjszaka, akkor átmentem a szüleimhez. Amikor áthaladtam a szobájukon, el kellett mennem anyukám tükre előtt. Minden esetben láttam a tükörben kislányt, aki az anyukámat bámulta.

Soha nem mertem hozzászólni. Amikor ezt elmeséltem a szüleimnek, akkor ők azt mondták, hogy csak képzelődtem. Lehet, hogy igazuk van, de én hiszek abban, hogy az a kislány tényleg ott volt.” – Bj007

A majdnem megjelenés: „Egyszer, amikor pont hazaértem az iskolából, és rohantam fel a fürdőszobába, akkor meghallottam, hogy egy kisgyerek a nevemen szólít. Akkoriban anyukám egy kisfiúra vigyázott, ezért azt hittem, hogy őt hozta haza.

Mentem, hogy köszönjek neki, de nem találtam sehol, a ház üres volt. Korábban is volt már paranormális tapasztalatom a házban, de akkor minden esetben egy felnőtt nőt láttam.” – Monikap6

Soha ne menj le az alagsorba: „Az egyik barátomnál időztem, akinél a 3 éves unokahúga is ott volt. Mivel alagsorban tartotta minden játékát, ezért levittük oda. Amint leértünk, a kislány sírni és sikítani kezdett. Egyedül voltunk ott, de ő azt mondta, hogy nagyon sok ember van ott.” – Sk8rghurl

Az ördögi álom: „Két évvel ezelőtt történt, hogy mikor félálomban voltam, akkor úgy éreztem, mintha valami a lábamnál fogva húzna le az ágyról. Hirtelen felültem és fulladni kezdtem. Eltelt néhány perc mire magamhoz tértem. Anyukám ébresztett.

A legijesztőbb rész csak most jön, ugyanis másnap reggel anyukám azt mondta, hogy nem emlékszik az esti köhögési rohamomra, viszont azt álmodta, hogy az ördög el akart ragadni engem.” – Mawio

A meglepetés vacsora vendége: „Nem sokkal azt követően, hogy a dédapám meghalt, a családom a kedvenc éttermében evett. Amikor az étlapot néztük, akkor a még csak egyéves fivérem elfordította a fejét, majd kísérteties hangon így szólt: „Szia Tata!”

Ez volt a dédapánk beceneve. Pár évvel később, amikor egy új házba költöztünk, akkor megismételte, amit az étteremben. Ma már felnőtt, és nem emlékszik erre az egészre.” – broadwayactress5

A furcsa nyikorgás: „A barátom lakásán vártam, hogy hazaérjen. Ez egy régi, korábban kórházként működő ház tetőterében volt. A fal felé fordulva feküdtem, amikor meghallottam, hogy nyílik az ajtó és léptek recsegését hallottam. Bár nyár volt, hirtelen nagyon hideget éreztem.

A lépések megtorpantak, amikor az ágyhoz értek. Megkérdeztem a barátomat, hogy végzett-e az éjszakai műszakkal, de nem kaptam választ. Átfordultam a másik oldalamra, de senki sem volt ott. A haverom macskája viszont ívelt háttal, felálló szőrrel bámul a sötétbe. Fogtam a cuccaimat, beültem az autóba, ahonnan addig nem szálltam ki, amíg a barátom haza nem ért.” – Lunallee212

Casper a kabinban: „Apám és a mostohaanyám egy 200 éves faházba költözött. Amikor egyszer meglátogattam őket, akkor ott aludtam. Mikor felriadtam, akkor valaki bejött a szobába és leült az ágyra.

Először azt gondoltam, hogy a testvérem az, de amikor meg akartam szólítani, akkor kiderült, hogy nincs ott senki. Amikor elmeséltem a családomnak, akkor senki sem lepődött meg, mert egy 200 éves házról van szó, amiben korábban emberek haltak meg.” – Rebeccae4d5d5802c

(Forrás: noiportal.hu)