Két rejtélyes történet, ami esetében nincs racionális magyarázat.Világszerte előfordulnak olyan hátborzongató események, amelyekre az emberek hiába keresnek racionális magyarázatot. Ilyen rejtélyes történet az alábbi kettő is, amely esetében sokan úgy gondolják, hogy paranormális erők álltak a háttérben.

Kísértetjárta San Antonio-i vasúti átjáró: A texasi San Antonio határában található egy kísértetjárta vasúti átjáró, amiben az a különös, hogy az ott leparkolt autók gurulni kezdenek, mintha láthatatlan kezek tolnák a dombra felfele.

A turistákat vonzó helyszínt sokszor megvizsgálták. Amikor az autókra lisztet vagy hintőport szórtak, akkor az átkelés pillanatában kis kéznyomok jelentek meg a járműveken. Egy helyi legenda szerint a harmincas években egy gyerekeket szállító busz lerobbant a síneken. A sofőr észrevette a közeledő vonatot, de már nem tudta időben elvinni a diákokat a sínekről. A balesetben meghalt mind a tíz tanuló és a sofőr.

Állítólag most az elhunytak szellemei próbálnak megvédeni másokat a tragikus végtől, tehát ők tolják arrébb, biztonságos helyre, azokat az autókat, amelyeket a síneken vagy ahhoz túl közel parkoltak le. Egyesek szerint hallani a gyerekek sikolyait. Mások inkább a nevetésüket és a beszélgetésüket hallották.

A baleset azonban nincs dokumentálva. A sajtóban sem jelent meg olyan hír, hogy a megadott időszakban vonat ütközött volna gyerekeket szállító busszal.

Teresita Basa szelleme: 1977-ben, Chicagóban, légzési terapeutaként dolgozott a 47 éves Teresita Basa, akinek meztelen, matraccal letakart holttestét február 21-én találta meg a helyi rendőrség, amikor egy tűzesethez kaptak riasztást.

A nyomozás fényt derített arra, hogy a nőt megkéselték, majd felgyújtották. Az áldozat lakásából eltűntek az ékszerek. A rendőrség eleinte Basa volt párját gyanúsította a gyilkosság elkövetésével, de a férfinak volt alibije. A nyomozás zsákutcába futott.

Egy évvel később üzenetet hagytak a nyomozás vezetőjének asztalán, hogy beszéljen Jose Chua orvossal, aki ugyanabban a kórházban dolgozott, mint az áldozat. Ő és a felesége, Remebios ismerték az elhunytat, de nem voltak barátok.

A történet itt vett különös fordulatot, ugyanis dr. Chua azt állította, hogy a feleségét „megszállta” Basa szelleme. Remebios, avagy becenevén Remy, akkor tudott beszélgetni az elhunyttal, amikor kómaszerű állapotba kerül.

Az orvos elmondta, hogy eleinte nem hitt a feleségének, de egyszer ő is hallotta, hogy az áldozat hangján, filippínó nyelven szólal meg, és arról beszél, hogy a rendőrségnek segítségre van szüksége ahhoz, hogy megtalálják a gyilkosát, aki a szintén a kórházban dolgozó Allen Showery. A gyanúsított azért ment Basa otthonába, hogy megjavítsa a tévéjét, de megölte a nőt és elvitte az ékszereit, amit aztán a barátnőjének ajándékozott.

A rendőrök szkeptikusan fogadták az orvos vallomását, ám a történetben több olyan részlet szerepelt, amit a hatóság nem hozott nyilvánosságra. Ilyenek voltak a nevek, telefonszámok és az, hogy mit vittek el az áldozat lakásából.

A nyomozók úgy döntöttek, hogy ellenőrzik a információkat. Elmentek Showery és barátnője lakására, majd a férfit az őrsön hallgatták ki. A gyanúsított beismerte, hogy meg kellett volna szerelnie Basa tévéjét, de a nő lemondta a találkozót.

A nyomozók gyanúsnak találták Showery vallomását, ezért visszamentek a lakására, hogy beszéljenek a barátnőjével, akitől megtudták, hogy a férfi nem ért az elektromos készülékek javításához.

Amikor a nyomozók arról kérdezték a nőt, hogy honnan van a nyaklánc és a gyűrű, amit visel, akkor azt felelte, hogy a kedvesétől kapta. Kiderült, hogy az ékszerek az áldozat tulajdonai voltak. Showery végül bevallotta, hogy ő ölte meg a nőt. A bíróság elfogadta a „szellem vallomásait”, így a gyilkos börtönbe került.

(Forrás: noiportal.hu)