A horoszkóp szerint mindenkire igaz, hogy valamivel kapcsolatban cinikus.Az emberi természet része a cinikusság, ami a személyiségtől függően, kinél kisebb, másnál nagyobb mértékben mutatkozik meg, ráadásul az életnek nem is ugyanabban a szegmensében, hiszen míg valaki a közösségi média terén cinikus, addig a másik az emberi kapcsolatok, az őszinteség vagy az intelligencia tekintetében az.

Mivel a csillagjegyek jellemzői is különbözőek, ezért abban sem egyformák, hogy miben a legcinikusabbak. Te vajon milyen téren vagy cinikus?

Kos: Kos jegyűként azokkal a személyekkel kapcsolatban vagy a leginkább cinikus, akik azt állítják magukról, hogy egyenesek és őszinték, mégis olyan nyakatekerten fogalmaznak, hogy képtelenek a lényegre térni.

Bika: Bika jegyed alapján azokkal szemben vagy a leginkább cinikus, akik rengetegszer hencegnek. Te úgy gondolod, hogy azok, akik úgy érzik, hogy mindenképpen el kell mondaniuk, hogy mennyire nagyszerűek ebben, vagy abban, valójában semmiben sem jók.

Ikrek: Ikrekként a közösségi médiában szerényen dicsekvőkkel szemben vagy a leginkább cinikus, ugyanis az a véleményed, hogy ha ezeknek az embereknek tényleg olyan csodás lenne az életük, mint ahogy azt beállítják, akkor nem osztanák meg annak minden részletét, hogy így kuncsorogjanak visszaigazolásért.

Rák: Rák jegyed alapján mindig tudni akarod, hogy mit akar a másik, ugyanis te az önzetlenséggel szemben vagy a leginkább cinikus. Szerinted biztos, hogy akar valamit az, aki például ad a sütijéből, meghív vacsorázni, mert biztos, hogy senki se ad semmit önzetlenül.

Oroszlán: Oroszlánként azzal a kijelentéssel kapcsolatban vagy a leginkább cinikus, hogy az életben mindent el lehet érni. A te meggyőződésed az, hogy az ember akkor sem kaphat meg mindent, amit akar, ha mindent jól csinált.

Szűz: Szűz jegyed alapján rendkívül nehezen hiszel másoknak. Kizárólag azt fogadod el igaznak, ami mögött megcáfolhatatlan tények és hiteles forrás áll. Te addig nem hiszel el senkinek semmit, amíg nem mutat be róla sziklaszilárd bizonyítékot.

Mérleg: Mérleg jegyed alapján mások kifogásaival kapcsolatban vagy a leginkább cinikus. Szerinted az a gátló tényező, amivel a másik a késését vagy a programotok lemondását indokolja, csak kitaláció.

Skorpió: Skorpió jegyed alapján híres vagy a titokzatos természetedről és arról, hogy nagyon nehezen bízol meg másokban. A gyanakvó természeted folyamatosan táplálja a cinizmusodat, és szabályosan várod, hogy bizonyítékot találj a másik árulására vagy csalására.

Nyilas: Nyilas jegyűként képes vagy ráérezni, hogy mi a helyes és mi a helytelen, de azzal kapcsolatban cinikus vagy, hogy ugyanerre mások is képesek. Szerinted az emberek többségének nincs erkölcsi iránytűje, és egy pillanatig sem foglalkoznak azzal, hogy a tetteik milyen hatással lesznek másokra.

Bak: Bak jegyűként azzal kapcsolatban vagy a leginkább cinikus, hogy mások képesek az irányításod nélkül elintézni az ügyeiket. Szülőként könnyen elkövetheted azt a hibát, hogy túlságosan óvod a gyereked, mert azt hiszed, hogy csak te tudod, hogy mit és hogyan kell a legjobban csinálni.

Vízöntő: Vízöntő jegyed alapján nagyon intelligens személy vagy, ami elvezet ahhoz, hogy azzal kapcsolatban vagy a leginkább cinikus, hogy létezhet olyan ember, aki nálad okosabb, kreatívabb, innovatívabb gondolkodású. Általában te vagy a legintelligensebb személy a társaságban, és nem viseled el, ha ezt megkérdőjelezik.

Halak: Halak jegyűként azzal kapcsolatban tudsz a leginkább cinikus lenni, ha valaki túl lelkesen flörtöl veled, rengeteget dicsér és állandóan kedves gesztusokat tesz feléd úgy, hogy ezért nem kér cserébe semmit. Bár szeretnéd hinni, hogy az illetőnek nincsenek hátsó szándékai, mégsem tudsz megbízni másokban.

(Forrás: tudasfaja.com)