Csillagjegyek, akiknek nincs közös jövője.badHiába dúl nagy lánggal a szerelem, néha a pároknak be kell látniuk, hogy csak rövidke ideig tart ki a szerelmük, mert minél több idő telik el, annál jobban derül ki, hogy mennyire különböznek egymástól a felek, akik egy ponton már a pokolba kívánják egymást.

A horoszkóp alapján az alábbi pároknak nincs közös jövője.

A Rák és a Mérleg kapcsolata: Ennek a két csillagjegynek a szerelme hatalmas érzelmekkel és romantikával indul, ám ez egyáltalán nem tart sokáig. A Mérleg rugalmas és társaságkedvelő. Ezzel szemben a Rák rövid időn belül túlzottan érzelmesnek és érzelgősnek tűnik.

Emellett a folyamatos szeretgetésre, állandó megerősítésre vágyó Rák úgy érzi, hogy a Mérleg nem valódi párkapcsolatot keres, hanem bébiszittert. A Mérleg szeret ismerkedni, az idejét szívesen fordítja a barátaira, ezért kínszenvedésként élheti meg, hogy a féltékenykedésre hajlamos Rák ki akarja sajátítani.

A Rák szinte azonnal megsértődik, ha a párja másokkal beszélget, flörtöl a társaságában. A szerelmes Mérleg hamar rájön, hogy a Rák folyton nyafog, neki semmi sem elég jó. Eközben a Ráknak is meglesz a véleménye a párjáról, aki csak önmagával foglalkozik, és nem értékeli eléggé a törődést, gondoskodást.

A párkapcsolati problémákat képtelenek megbeszélni, mert a Rák inkább megsértődik, a Mérleg mély hallgatásba burkolózik.

A Nyilas és a Bika párosa: Nagyszerűen indulhat a Bika és a Nyilas párkapcsolata, ám a kapcsolatnak nagyon gyorsan befellegezhet. A párkapcsolati problémák ott kezdődnek, hogy a Nyilas imádja a szabadságot, a bulikat, a lazaságot és szívesen időzik a barátaival. Ezzel szemben a Bika a nyugalmat, megbízhatóságot, otthon létet szereti.

Természetesen köthetnének kompromisszumot, mint minden igazi szerelmes pár, ám azt egyikük sem akarja, mert mind a két csillagjegyre jellemző, hogy mennek a saját fejük után. Egyiküket sem lehet korlátozni, ráadásul a Bika sokkal makacsabb lélek annál, hogy változtasson az álláspontján.

A Bika úgy érzi, hogy a kiszámíthatatlan Nyilasban nem lehet megbízni. Ugyanekkor a Nyilas úgy ítéli meg, hogy a Bika túlságosan maradi, konzervatív, rugalmatlan. A Bika biztonságot, hűséget akar, de ezt a Nyilastól nem kaphatja meg.

A Nyilas lelkesen keresi a kalandokat, a kihívást, ezért gyorsan rájön, hogy a Bika túl unalmas és kiszámítható az ő életstílusához. Az ágyban nagyszerűen inspirálják egymást, de az élet többi területén a pokolba kívánják egymást.

A Bak és az Oroszlán párkapcsolata: Hiába a kezdeti nagy tűzzel égő szenvedéllyel, mert ennek a párnak sincs jövője. Az Oroszlán nagykanállal falja az életet, vidám, laza, optimista, míg a Bak következetes, visszafogott, szigorú. Az Oroszlán imádja a luxusért, a csillogásért, míg a Bak óvatosan bánik a pénzzel, és mindig alaposan megnézi, hogy mit vesz meg.

Ez a két csillagjegy biztos, hogy megadja egymásnak a szükséges távolságot, szabadságot és önállóságot, ezért egy rövidke ideig remek a párkapcsolatuk, de az végül mégis megromlik. Az Oroszlánnak szüksége van a figyelemre, de ezt a Baktól nem kapja meg. Sőt, a Bakot pont ez a tulajdonság idegesíti a leginkább az Oroszlánban.

Az Oroszlán szereti az izgalmat, a változatosságot, imád társaságban, a barátaival múlatni, míg a Bak munkamániás, nem kedveli a változásokat, tehát azt sem, ha a párja állandóan átszervezi a dolgait. Az ágyban jól érzik magukat egymással, de egyébként egymás agyára mennek.

(Forrás: nlcafe.hu)