Könnyen kideríthetjük, hogy élvezzük-e az angyalok feltétlen szeretetét.angelAz ezoterikus elméletek szerint az őrangyalok mindig az emberek körül lézengenek, hogy terelgessék őket az útjukon, jeleket küldjenek, és megóvják őket a legkomolyabb bajoktól. Habár mindezt kötelességből csinálják, mégis sokan tényként kezelik, hogy az angyalok szeretik az embereket, ám mások még a legegyértelműbb jeleket is az élet véletlenjeinek a számlájára írják.

Az angyali szeretet megnyilvánulásának többféle jele lehet, de az alábbi öt dolog biztos, hogy arra utal, hogy mellettünk vannak az angyalok, akik tényleg szeretnek, és próbálnak gondoskodni rólunk, ahogy csak tudnak.

Gyakran kapunk jeleket: Az angyalok kérés nélkül is megadják az útmutatást, hogy a helyes irányba tereljenek, hiszen ők ismerik a sorsunkat és a legjobbat szeretnék nekünk. Lehet, hogy eszünkbe se jut, hogy az angyalok dolgoznak a háttérben, mert csak az tűnik fel, hogy túl sok a véletlen egybeesés, ezért követnünk kell a jeleket.

Szerencsésnek vallhatjuk magunkat: Az angyali szeretet jele, ha alapvetően szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert például a párkapcsolatunk mesébe illő, a gyerekeink tisztességesek, a rokonságunk egészséges, néha pénzt találunk, vagy nem várt kedvezménnyel utazhatunk. A lényeg tehát az, hogy elmondhatjuk magunkról, hogy szerencsések vagyunk az életben.

A mélyponton is érnek kellemes meglepetések: Az angyali szeretet megnyilvánulása, ha amikor nagyon rossz időszakot élünk meg, depresszióba esünk és elhitetjük magunkkal, hogy velünk semmi jó nem történhet, akkor váratlanul jön egy pozitív lökés.

Ugyanerre utal, ha hirtelen megoldást találunk a problémákra, vagy jön egy ismerős, aki talpra állít, de az is előfordulhat, hogy egyik pillanatról a másikra, vagy legkésőbb másnapra, úgy eltűnnek a rossz érzéseink, mintha soha nem lettek volna, és újra pozitívak lesznek a gondolataink.

Mindig elkerülnek az igazán rossz dolgok: Az angyalok sem óvhatnak meg mindentől, hiszen akkor kimaradna az életünkből a tanulás, a tapasztalás és a fejlődés, de mégis megpróbálnak megvédeni a legdurvább dolgoktól, így például a komoly balesetektől.

Az angyali szeretetre utalhat, ha például elérjük a korábbi buszt, majd a hírekben halljuk, hogy az a járat, amivel eredetileg utaztunk volna, balesetet szenvedett. Az ilyen helyzetekben gyakran elmerengünk azon, hogy „mi lett volna, ha”. Legközelebb, ha ilyen eset történik, ne felejtsünk el köszönetet mondani az angyaloknak, amiért megóvtak a bajtól!

Érezzük, hogy figyelnek: Amikor olyan érzésünk támad, mintha figyelnének, de nem látunk senkit magunk körül, és a szomszéd öregasszony sem kukkol, de kellemes melegség önt el, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az angyalok vigyáznak ránk, meghallgatják az imáinkat, a rossz napokon pedig átölelnek.

Lehet, hogy a jel nem ennyire egyértelmű, mert csak azt érezzük, hogy velünk soha nem történhet semmi baj, és azt tapasztaljuk, hogy mindig jó eseményekben van részünk. Ilyenkor tudat alatt tisztában vagyunk azzal, hogy valamilyen védelem alatt állunk.

(Forrás: noiportal.hu)