A világ legbizarrabb ereklyéi.luciaAz egyházak hajlamosak azt feltételezni, hogy egy-egy szent valamelyik testrésze gyógyítóerővel rendelkezik, emiatt az kezeket, a szívet, a fejet, vagy például a vért, nem temetik el a szenttel, ha egyáltalán eltemetik a szerencsétlen halottat, hanem megőrzik azt hogy további csodákat tegyen.

Ennek köszönhető, hogy a világ tele van bizarr ereklyékkel.

Szent Lucia múmiája: A szentté avatott Lucia holtteste annyira jó állapotban megmaradt, hogy sokan abban hisznek, hogy csak nagyon mélyen alszik. A legenda szerint Lucia Szicíliában élt, ahol kioperálta a saját szemeit, mert nem akarta feláldozni a szüzességét. A halála után többen arról számoltak be, hogy miután lerótták a kegyeletüket és imádkozni kezdtek hozzá, visszanyerték a látásukat.

Egy 80-as években végzett vizsgálat azt állapította meg, hogy a Velencében őrzött holttest egy szicíliai nőé, ám az illető személyazonosságát nem sikerült megállapítani.

Szent kezek: Angliában található egy apátság, ahol egy ismeretlen, XIV. században élt, katolikus vértanú mumifikálódott kezeit őrzik. Állítólag a testrész gazdája gyógyítóerővel rendelkezett. A csoda úgy működött, hogy az, aki kezet csókolt az illetőnek, az meggyógyult.

A Szent Vér ereklye: A XII. században építették a Nagy Szent Vazul-kápolnát, ami később Szent Vér bazilika lett. Az 1157-ben elkészült vallási helyet Nagy Szent Vazul tiszteletére szentelték fel, és itt helyezték el a szent ereklyéit, a négy gerinccsigolyát, amit 1100 tavaszán II. Róbert flamand gróf hozott Kaiszareia-ból Brugesbe.

Később Elzászi Diederik (Thierry) gróf, a templom építője, 1134-ben keresztes hadjáratot indított, majd 1150. április 7-én hazatért a Szent Vér ereklyével, amit a felső kápolnában helyeztek el.

Jézus vérének palackozásáról a Biblia nem, de néhány apokrif irat tesz említését. Ezek egyike az, amely szerint Arimathiai József a Szent Grállal fogta fel Krisztus vérét. A körmeneten használt ereklyehordozót a bazilika múzeumában állították ki. A 30 kilót nyomó kegytárgyat Jan Crabbe alkotta 1617-ben.

Szent Januarius vére: 1700 évvel ezelőtt élt Januarius, akit a halála után avattak szentté. A közelmúltban előkerült egy üveg, benne alvadt folyadékkal, ami állítólag Januarius vére. Az ereklyét Nápolyba vitték, ahol folyékonnyá vált.

A csodának azóta évente 18 alkalommal lehetnek szemtanúi a hívők. A tudósok szerint az üvegben nem vér található, hanem egy olyan folyadék, ami tixotróp tulajdonságokkal rendelkezik, tehát képes arra, hogy folyékony maradjon.

Szent Klára szíve: A nagy, formátlan konzerválódott szív mellett egy közkori olló is megtekinthető Olaszországban. Állítólag ezzel az ollóval vágták ki Szent Klára szívét, miután 1308-ban az apácafőnöknő azt találta mondani, hogy: „vájjátok ki a szívemet, ha Krisztus keresztjét keresitek, mert ott találjátok majd a szenvedő Urat”. Ki tudja, hogy miért, de az apácák komolyan vették a kijelentést.

Szent Katalin feje: Szent Katalint 1380-ban temették el Rómában, majd később exhumálták azért, hogy lecsapják a fejét, ugyanis a sziennai polgárok szent ereklyére vágytak.

Jézus keresztfájából származó szögek: 1990-ben, amikor megtalálták Joseph Caiaphas ősi sírját Jeruzsálemben, akkor abból olyan szögeket vettek ki, amelyek állítólag Jézus keresztjéből származnak. Caiaphas híres, hogy ő vezette Jézus tárgyalását, tehát nem elképzelhetetlen, hogy a szögek tényleg 2000 évesek. Az ereklyék egyszer eltűntek egy heves vita során, majd nemrég előkerültek.

(Forrás: noiportal.hu)