Készítsünk saját talizmánt, amit ajándékba is adhatunk!karkötőAki nem vallja magát babonásnak, még az is betart egy-két dolgot az év első napján. Ilyen hétköznapi hagyomány például az, hogy lencsét eszünk újévkor, mert szeretnénk, ha sok pénzünk lenne jövőre.

Emellett különféle talizmánokat is tarthatunk magunknál, ráadásul ezek akkor vonzzák a legerősebben a szerencsét, ha a saját kezünkkel készítettük. A következő csecsebecséket mindig magunknál, vagy magunkon, hordhatjuk, de akár ajándékba is adhatjuk a barátainknak, rokonoknak vagy más ismerősöknek.

Szerencsekő: Az egyik legkönnyebben elkészíthető talizmán, mert nem kerül sok időbe és pénzbe az, hogy elkészítsük a szerencsehozó kavicsokat. Ez ajándéknak is tökéletesen megfelel. Ennél a szerencsét hozó talizmánnál csak annyi a feladatunk, hogy gyűjtsünk össze néhány szép, lapos kavicsot.

Ezt követően fessük aranyszínűre a köveket. Az egyik felükre akár arany csillámport is tehetünk a nagyobb hatás érdekében. Amikor megszáradt a kavics, akkor ragasztható arany színű betűkkel, vagy fekete, sötétzöld alkoholos filccel írjuk rá a „Luck” (szerencse) szót.

A kész szerencsekövet újév napján adjuk át a barátainknak, szeretteinket, vagy titokban csempésszük a táskájukba, zsebükbe!

Szerencsehozó figurák: Ha még megvannak a régi, gyerekkori műanyag állatfigurák, akkor szedjük elő azokat, mert nagyszerű szerencsehozó nyakláncot, talizmánt készíthetünk belőlük magunknak vagy az ismerőseinknek. A figurán kívül szükségünk lesz még strasszokra, aranyláncra, és egy csavaros medálakasztóra, amit a választott figura hátába kell tűzni. Az állatkákat akár többféle strasszal is díszíthetjük.örökÖrökcsomó: A tibeti, a kelta és a kínai kultúrában, indián törzseknél úgy hiszik, hogy az örökcsomó gazdagságot, szerencsét hoz, valamint védelmet nyújt a betegségek ellen. Ennek oka az, hogy a talizmán egy darab madzag összecsomózásából készül, tehát tulajdonképpen végtelen.

A képen látható technikával könnyen elkészíthetjük a csecsebecsét, de arra nagyon figyeljünk, hogy a belső csomónál erősebben kössük meg madzagot, a külsőnél viszont lazán alakítsuk ki a végső formát. A kész örökcsomó remek szerencsehozó talizmán és medál.

Szerencsepénz: Az egyik legrégibb hiedelem az, hogy az aprópénz szerencsét hoz, különösen akkor, ha találtuk. Amennyiben vannak szerencsehozó érméink, vagy talált aprónk, akkor azt érdemes pénztárcában vagy perselyben tartani, de akár karkötőként is viselhetjük.

Ha az ékszer mellett tesszük le a voksunkat, akkor vegyünk egy nagyon vékony hegyű fúrót, amivel lyukat fúrhatunk a pénzérme oldalaira, majd ezeket fémkarikákkal kapcsoljuk össze. Ha szerintünk egy érme is elég a szerencséhez, akkor válasszunk egyet, aminek fúrjuk át a két oldalát, majd egy vékony bőrszíjra felfűzve tegyük a csuklónkra.lóhereNégylevelű: A négylevelű lóhere az egyik legismertebb szerencsehozó jelkép. Ezt is elkészíthetjük ékszerként saját magunknak, de akár másnak is ajándékozhatjuk. Szép talizmán lehet például egy négylevelű lóherés gyűrű, amihez egy arany vagy bronz színű, vékonyabb drót és egy jó csípőfogó kell.

A drótot ne a legvékonyabb fajtából válasszuk, mert az könnyen eldeformálódhat. A gyűrűt a fenti képen látható módon hajlítsuk meg egyetlen drótdarabból úgy, mintha egy örökcsomót készítenénk!

Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk!

(Forrás: bien.hu)