Rengeteg infó az 5% ÁFA ügyében. Kattintson... Minden infó az új CSOK-ról és a jogszabályokról. Kattintson ...

Az egyiptomi istenek feladatai a csillagjegyek számára

Tetszik a cikk?

Melyik ókori égitől kaptuk a küldetésünket?godsKos – Széth: A feladatunk az, hogy a szükséges rossz megjelenjen ott, ahol kell. Az emberek közül néhányan így élik meg a jelenlétünket, egy-egy csapásunkat, húzásunkat, ám ez nem jelenti azt, hogy gonoszságból tesszük, amit teszünk. Ha a céljaink eléréséről van szó, akkor is Széthnek dolgozunk, mert ott, ahol rombolást végzünk, új élet fog szárba szökkenni.

Bika – Hathor: Az a dolgunk, hogy megtanítsunk másokat az élet szeretetére, hogy hogyan kell azt megélni és élvezni. Emellett szépséget, örömet, fényt kell vinnünk oda, ahol erre szükség van. Segítsünk a szegény, boldogtalan, kétségbeesett, elveszett embereken, hogy újra élettel teliek lehessenek!

Ikrek – Anubisz: A mi feladatunk az, hogy kapcsolatot ápoljunk a túlvilággal, amit a fizikai síkkal közhetünk össze. Lehetünk olyan emberek is, akik megértetik másokkal, hogy a haláltól nem kell félni, mert az folytatódik odaát is. Emellett segítséget nyújthatunk a gyászolóknak, hogy hogyan dolgozzák fel a veszteséget, fájdalmat.

Rák – Mut: Az istennő nem segít abban, hogy fejlődjünk, ahogy abban sem támogat, hogy fizikai és lelki síkon elérjük a maximumot, hanem azt a feladatot adta, hogy legyünk kreatívak, és tegyük meg ezeket másokkal is, akiknek a szülői örömöket is megmutathatjuk.

Oroszlán – Ámon-Rá: A feladatunk az, hogy fényt vigyünk mások életébe. Világítsuk meg a sorsukat, az útjukat, valamint töltsük el őket reménnyel és élettel. Mutassunk nekik példát, hogy hogyan uralkodhatnak önmaguk és a sorsuk felett!

Szűz – Maat: A feladatunk az, hogy ott, ahol lehet, álljunk ki az igazságért. Az is a feladatunk része, hogy tanítsunk meg másokat a tisztességre és becsületre. Nekünk nem okoz gondot, hogy rendet tegyünk a káoszban, valamint fényt teremtsünk a sötétségben.

Mérleg – Thot: Komoly pályafutásra számíthatunk, mint orvos, tanár, de akkor is, ha más, de az istenhez illő szakmát választunk. Azzal is az istent szolgálhatjuk, ha életet, esetleg kulturális és művészi értékeket mentünk, vagy tanítunk. A bölcsességünket osszuk meg másokkal!horosSkorpió – Szahmet: Nem lesz könnyű dolgunk, ha teljesíteni akarjuk az istennőtől kapott küldetésünket, mert egyszerre kell rombolnunk és építenünk, mindig azt, amire éppen szükség van. Lehet, hogy viszályt kell keltenünk bizonyos körökbe, hogy később béke és valami új születhessen. Az is a dolgunk, hogy megértessük másokkal, hogy a szükséges rossz jelenléte fontos, mert ebből tanulhatnak, és ezáltal értékelhetik igazán azt, amijük van.

Nyilas – Hórusz: Olyan nemes feladatok várnak ránk, mint mások védelmezése, megmentése. Tanítsunk meg másokat harcolni, hogy küzdhessenek a céljaikért! Segítsünk a pártalálásban, illetve abban, hogy a szerelmet spirituálisan éljék meg.

Bak – Ozirisz: A feladatunk az, hogy spirituális feladatokat töltsünk be, mint a holtak közvetítője a két világ között. A másik küldetésünk, hogy segítsük mások újjászületését, vagy azt, hogy új életet kezdjenek. Nekünk hatalmunkban áll megváltoztatni az embereket, segíteni őket abban, hogy új fejezetet kezdjenek az életükben.

Vízöntő – Básztet: A feladatunk az, hogy megtanítsuk másoknak, hogy miképpen érhetik el a céljaikat, hogyan legyenek erősek, függetlenek, sikeresek a karrier és szerelem területén. Mi vagyunk a legjobb személyek arra, hogy megtanítsuk másoknak az élet élvezetét.

Halak – Ízisz: A feladatunk a szerelem és a varázslat éltetése. Segítsünk másoknak abban, hogy megtalálják az életük párját, mutassunk nekik utat, és adjunk jó tanácsokat. Spirituális személyiségünk miatt beavathatunk másokat a mágia és a varázslat világába.

(Forrás: noiportal.hu)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*