Jegyezzük meg, hogy miképpen kerülhetjük el a bajt a csillagjegyünk szerint!horosKos: Nagyon szeretünk veszekedni, ám körülöttünk mások nem ilyenek. Könnyen előfordulhat, hogy az agressziónk középpontjába a párunkat, a főnökünket vagy valaki mást teszünk, hogy ellenségként tekinthessünk rá. Ne keressünk bűnbakot, se olyan lehetőséget, amelynek kihasználásával megmutathatjuk az erőnket, tudásunkat!

Bika: Gondolkodás nélkül segítünk másokon, mert szeretjük, ha körülöttünk mindenki boldog és elégedett. Ez akkor is igaz, ha egy vadidegenről van szó. Jellemző ránk, hogy nem tudunk nemet mondani. Ezen változtatnunk kell, mert mások azt látják, hogy már százszor kihasználtak, de mi még mindig nagylelkűen támogatunk mindenkit.

Ikrek: Két életcsapdába esünk bele rendszeresen. Az egyik az, amikor kibeszéljük a saját, vagy valaki más titkait. A másik hiba, amit elkövetünk, ennek az ellenkezője, tehát annyira figyelünk arra, hogy ne bántsunk meg senkit, hogy inkább mindent elhallgatunk, és kegyes hazugságokba menekülünk.

Rák: Mindent és mindenkit rózsaszínködbe burkolózva látunk. Nagy hibánk, hogy fél perc alatt kitárulkozunk, szerelembe esünk, mindenkiben megbízunk, kiadjuk a szívünket, aztán megdöbbenünk, hogy a földbe tipornak. Ne sajnáltassuk magunkat, hanem tanuljuk meg, hogy csak azoknak szavazunk bizalmat, akik ezt valóban kiérdemelték.

Oroszlán: A büszkeségünk miatt többet adunk a látszatra, mint a valóságra. A büszkeségünk az oka annak is, hogy akkor is azt mondjuk, hogy minden rendben van, amikor valójában nagy bajba kerültünk. A másik csapda az, hogy hajlamosak vagyunk lenézni, lebecsülni másokat, illetve nagyon el tudjuk bízni magunkat.

Szűz: Nagyon nehezen vagyunk csak képesek megállni, hogy ne kritizáljunk másokat. Szűzként a saját képünkre formálnánk másokat, akiket próbálunk befolyásolni, ezért kéretlenül osztogatjuk a tanácsokat. Egy másik életcsapda, amibe gyakran beleeshetünk az, hogy annyira óvjuk magunkat, a lelkünket, hogy teljesen elzárkózunk mások elől, tehát a környezetünk számára olyanok vagyunk, mint egy jéghegy.

Mérleg: Önként és dalolva vállaljuk, hogy megkövezzenek, mert szeretjük magunkra venni a bűnbak szerepét, és szívesen ostorozzuk önmagunkat. Számunkra az önostorozás olyasmi, amivel „tisztán tarthatjuk” magunkat az elkövetett bűneink alól.

Skorpió: A hallgatás csapdájába esünk bele rendszeresen. Nehezünkre esik szavakba önteni a problémáinkat, az érzéseinket. A másik hibánk, hogy inkább rántson maga alá a föld, de nem kérünk segítséget. Tanuljunk meg beszélni a hibáinkról, baklövéseinkről, mert ettől nem kevesebbek, hanem többek leszünk!

Nyilas: Nagy hibánk, hogy nyugodtan rábízzuk magunkat másokra, és gondolkodás nélkül elfogadjuk a tanácsokat, javaslatokat, amiket kapunk, mert így sokkal könnyebb az életünk. Ha nekünk azt mondják, hogy ugorjunk a kútba, akkor már megyünk is.

Bak: Az önzés a legnagyobb hibánk, mert azt valljuk, hogy mindenki foglalkozzon a saját dolgával. Ez főleg az anyagiak terén jellemző ránk. Másik jellemző hibánk, hogy előszeretettel keltünk bűntudatot másokban, vagy bűnbakot kreálunk belőlük. Ha ezt körülöttünk mindenki megunta, akkor sajnáltatjuk magunkat.

Vízöntő: Azzal nincs baj, ha optimisták vagyunk, de az gond, hogy azt hisszük, hogy az, ami fejben könnyen megoldható, a valóságban is az lesz. Próbáljunk reálisabbak, gyakorlatiasabbak lenni, és kerüljük a hirtelen felindulásból elkövetett cselekvést!

Halak: Gondolkodás nélkül feláldozzuk magunkat másokért. Folyton arra figyelünk, hogy a másiknak mi a jó, mitől lesz boldog, ezért beleragadhatunk egy rossz párkapcsolatba, vagy mindig mi túlórázunk a munkahelyünkön. Ne higgyük, hogy az önfeláldozásért megjutalmaznak az égiek!

(Forrás: noiportal.hu)