A személyes Tarot kártyalapunk megmutatja, hogy merre vezet a sorsunk.Mars – Kos –Torony: Ideje, hogy búcsút mondjunk annak, ami nem hozza meg a várt eredményt, és vágjunk bele valami új dologba! Ne hagyjuk, hogy mások befolyásolják a döntéseinket, vagy megmondják, hogy mit tegyünk! Romboljuk le a korlátainkkal, sőt, ha mások megengedik, akkor az övékét is számoljuk fel.
Ne felejtsük el, hogy a rombolásra csak azért van szükség, hogy valami újat építhessünk! Kövessük a céljainkat, miközben ne felejtsük el, hogy erős lélek lakózik bennünk, aki mindent elér, amit akar.
Vénusz – Bika, Mérleg – Uralkodónő: Legyünk tisztában a képességeinkkel, soha ne hódoljunk be másoknak, és ne alacsonyodjunk le, hanem legyünk egyenlő társak a párunkkal. Nincs szükségünk mások segítségére, mert egyedül is elérhetünk bármit a világon.
Merkúr – Ikrek, Szűz – Mágus: Azért jöttünk a világra, hogy tanítsunk, a varázslatainkkal pedig másokat szolgáljunk. Nyugodtan kifürkészhetjük a jövőt, de ne hagyjuk, hogy ez határozza meg az életünket. Kerüljük a becstelenséget, csalást, illetve minden olyan embert, akinek az életébe ezek jelen vannak!
Hold – Rák – Főpapnő: Hallgassunk a megérzéseinkre, valamint bátran merüljünk el önmagunkban, a lelkünkben, a spiritualizmusban, fejtsük meg az álmainkat és kalandozzunk a tudatalattinkban.
Ne kapkodjunk el semmit, hanem türelmesen várjuk ki a megfelelő pillanatot. Az is fontos, hogy ne engedjük, hogy mások befolyásolják a döntéseinket, illetve ne felejtsük el, hogy olykor a dolgok egyáltalán nem azok, mint aminek látszanak!
Nap – Oroszlán – Nap: Bízzunk önmagunkban, a képességeinkben, védjük az ártatlanokat, álljunk az igazság mellé, a cselekvéseink, gondolataink pedig legyenek pozitívak. Az életünket megtölthetjük örömmel, boldogsággal. Ne viselkedjünk agresszíven, arrogánsan, önzőn, ne akarjunk elnyomni másokat, kerüljük a felsőbbrendű érzést! Ne akarjunk másokon uralkodni!Plútó – Skorpió – Végítélet: Eljött az ideje, hogy elengedjük a múltat, a kicsinyes neheztelést, a haragot, a bosszút, és ezek helyett inkább tekintsünk előre, a jövő felé. Haladjunk előre, a múltat pedig zárjuk le és hagyjuk a hátunk mögött! Legyünk megbocsátók, türelmesek, az ítélkezéshez pedig csak akkor nyúljunk, ha igazságot kell tennünk, de akkor is maradjunk objektívek!
Jupiter – Nyilas – Szerencsekerék: Ne féljünk a változástól, hanem bátran idézzük elő őket! A saját életünket mi irányítjuk, mert úgy alakítjuk az eseményeket, ahogy nekünk a legjobb. Fogadjuk el azokat a váratlan lehetőségeket, amelyeket az élet felkínál, és bátran haladjunk előre az életutunkon!
Szaturnusz – Bak – Világ: Tanuljuk meg, hogy néha el kell engednünk magunkat, és azzal sincs baj, ha időnként elkalandozunk. Ne legyünk mindig távolságtartók, hűvösek, hanem nyugodtan nyíljunk meg, a világunkat pedig osszuk meg másokkal, illetve merüljünk el mások világában! A vágyaink beteljesüléséért nekünk kell tennünk!
Uránusz – Vízöntő – Bolond: Eljött az ideje, hogy bátran elinduljunk a világ felfedezésére. Utazzunk, találkozzunk és ismerkedjünk meg új emberekkel! Emellett hozzuk a felszínre a művész, humorista, sokoldalú kalandor énünket.
Miközben megismerjük a világot, a saját utunkat, sorsunkat is felfedezzük. Ne felejtsük el, hogy a sikerért, győzelemért olykor kockáztatni kell. Adjuk önmagunkat, és ne törődjünk azzal, hogy másoknak megfelelünk-e!
Neptunusz – Halak – Akasztott Ember: Ideje felhagynunk a másokhoz való ragaszkodással, hiszen szeretnék végre a saját útjukat járni, de miattunk nem tudják. Halakként hajlamosak vagyunk túlságosan ragaszkodni ahhoz, amit el kell engednünk.
Törődjünk önmagunkkal, a saját utunkkal! Lépjünk rá a kalandok útjára! Keressük meg önmagunkat! Nyugodtan tanulmányozzuk a filozófiát, a vallást, és keltsük életre a művész oldalunkat.
(Forrás: noiportal.hu)
Legutóbbi hozzászólások