Drog, alkohol, vásárlás, szex vagy valami más lehet a legnagyobb függőségünk?alcoholKos (március 21. – április 19.): Számunkra a legnagyobb függőséget a kábítószerek jelenthetik, mert a drogtól olyan illúzióba kerülhetünk, amelyben az idő gyorsabban és izgalmasabban telik. A szerek helyett inkább lassítsunk le, hogy méltósággal és határozottsággal vághassunk bele a kihívásokba.

Bika (április 20. – május 20.): Legnagyobb függőségünk az evés lehet. Bikaként mindig megadjuk a módját az evésnek, szívesen kipróbálunk új ízeket, ám legyünk óvatosak, nehogy a falánkság bűnébe essünk!

Ikrek (május 21. – június 20.): A közösségi média válhat a legnagyobb függőségünkké. Ennek oka az, hogy a közösségi médiában sok témához hozzászólhatunk, de egyikbe se kell belefolynunk, ha nem akarunk, ráadásul itt úgy tarthatjuk a kapcsolatot az emberekkel, hogy meghúzunk egy határt, amit senki sem léphet át.

Rák (június 21. – július 22.): A legnagyobb függőségünkké a család válhat. Nehezen szakadunk el a szülői háztól, régi emlékektől, a szüleinktől, tehát már-már betegesen ragaszkodunk a múlthoz. Gyakran érezzük úgy, hogy csak a családi fészekben lehetünk önmagunk.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.): A vásárlás lehet a legnagyobb függőségünk. Imádjuk a drága ékszereket, ruhákat, lakberendezési tárgyakat. Oroszlánként azt is fontosnak érezzük, hogy mások előtt mutogathassuk azt, amink van. Nagyon kifinomult az ízlésünk, úgyhogy tudjuk, hogy mire érdemes pénzt kiadni, de azért tartsuk kordában a vásárlásmániánkat!

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.): Könnyen társfüggővé válhatunk. Sok Szűz kifejezetten azokat az embereket keresi, akik képtelenek egyedül ellátni magukat. Minél gyengébb valaki, mi annál erősebbnek érezzük magunkat mellette, mert csak így érezzük, hogy szükség van ránk.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.): Két igazán nagy baj van velünk. Az első az, hogy elvárjuk, hogy a világon minden fair legyen, de mivel ez nincs így, ezért gyakran csalódunk. A másik az, hogy úgy érezzük, hogy egyedül képtelenek vagyunk normálisan működni, emiatt a szerelem lehet a függőségünk tárgya. Nem ritka, hogy beleugrunk egy olyan kapcsolatba, ami semmi jót nem ígér, de inkább tűrünk, mert még így is sem vagyunk magányosak.lovehorosSkorpió (október 23. – november 21.): A szex válhat a legnagyobb függőségünkké. Ha nem tartjuk kordában magunkat, akkor előfordulhat, hogy egy rövidke időt sem fogunk kibírni a testiség nélkül.

Nyilas (november 22. – december 21.): Ajándékból, szerencséből nem szenvedünk hiányt. Emellett folyamatosan keressük a tudást, az ismereteket, az új információkat. Mindez mérhetetlen optimizmussal és remek kommunikációval párosul, ezért a legnagyobb függőségünk a szerencsejáték lehet.

Bak (december 22. – január 19.): Arra kell ügyelnünk, hogy a tabletták ne váljanak a függőségünkké! Ez azért lényeges, mert hajlamosak vagyunk a testi és lelki fájdalmunkat ezekkel csillapítani, tehát könnyen rászokhatunk.

Vízöntő (január 20. – február 19.): A harc válhat a legfőbb függőségünkké. Küzdünk a szabadságunkért, az igazunkért, önmagunkért, ha pedig nem figyelünk oda, akkor nem fogjuk tudni, hogy mikor kell ezt abbahagynunk, miképpen pihenhetnénk meg, illetve nem leszünk képesek elfelejteni azt a kínzó kényszert, hogy mindig háborúban állunk.

Halak (február 20. – március 20.): Az alkohol válhat a legnagyobb függőségünkké, hiszen annyira érzékeny emberek vagyunk, hogy a döntéseink mindig érzelmi alapúak. Az ital hatására elfelejthetjük a gondjainkat. Számunkra ez egyfajta menedék, ráadásul az alkohol segíthet, hogy könnyebben teremtsünk kapcsolatot más emberekkel, amivel józanul problémáink vannak.

(Forrás: femcafe.hu)