„Balkán Nostradamusa” véres háborút jósolt 2016-ra.Baba VangaBaba Vanga 1911. január 31-én született a macedóniai Stumicában. A nő 11 évesen vakult meg, egy homokvihar után. Az első látomását 5 évvel később kapta, majd ezeket több is követte.

A „Balkán Nostradamusa” néven is emlegetett asszony, minden látomását, jóslatát leírta. Amikor ezek közül egyre több vált valóra, akkor többen felfigyeltek a jósra. A bolgár kommunista vezetés felbérelte a nőt, hogy fizetésért, majd nyugdíjért cserébe, jósoljon nekik.

Az elmúlt évek kutatásaiból kiderült, hogy Baba Vanga jóslatainak közel 85 százaléka beteljesült. Baba Vanga nem sokkal a halála előtt, 1996-ban arra figyelmeztette az embereket, hogy 2016-ra Európa elnéptelenedik, Kína világuralomra tör, a Közel-Keleten pedig véres háború robban ki a muszlimok között, ami miatt rengeteg ember meg fog halni.

A jósnő azt is látta, hogy a Közel-Keleten óriási tiltakozási hullám robban ki, majd muszlim háború tör ki Szíriában. A jósnő jövendölése szerint a harc 2043-ban azzal végződhet, hogy kikiáltják az Iszlám Kalifátust, amelynek a székhelye Róma lesz.

Mint tudjuk, Szíria 2010-ben, az Arab Tavasz idején omlott össze. Jelenleg több fronton is háború folyik az országban, az Iszlám Állam pedig arra törekszik, hogy megalapítsa a saját államát, amelynek a szabályait a saria írná elő.

Baba Vanda jóslatából az is megvalósult, hogy az Iszlám Állam világuralomra akar törni, amihez hozzátartózik a kereszténység eltörlése. Amióta a terrorszervezet létezik, azóta keresztények ezreit gyilkolták meg, valamint több európai terrortámadást is a terrorszervezet számlájára írtak.

(Forrás: globoport.hu)