Vajon sikerrel járt a szekta vezetője?
Halhatatlanság. Sokan vágynak rá, mert szeretnének örökké élni, ám vannak, akik belegondolnak, hogy mi értelme lenne hosszú évezredekig élni? Ahogy telnének az évek, úgy válnánk egyre érzéketlenebbekké, vagy őrültebbé, mert tudnánk, hogy sosem ér véget az életünk.

A halhatatlanság tehát lehet, hogy eleinte jól hangzik, de belegondolva már nem olyan vonzó. Ennek ellenére még a tudósok is keresik a hosszú élet titkát, amiről James Schafer azt hitte, hogy ő megfejtette.

A Long Islanden működő szekta vezetője egy kislányból akart halhatatlant nevelni, ezért szerzett egy babát egy olyan szervezeten keresztül, amely az olyan hátrányos helyzetű gyermekeken segített, akikről nem tudtak gondoskodni a szüleik.

A Jean nevű gyermeket a szekta központjába próbálták halhatatlanná tenni azzal, hogy nem ehetett húst, nem ihatott kávét, vagy teát. A későbbiekben a dohányzást és alkoholfogyasztást is kerülnie kellett. A kislánynak adott ételeket pedig nem lehetett megfűszerezni.

A szektára hamarosan sokan felfigyeltek, és csatlakozni akartak hozzá, ehhez azonban mélyen a zsebekbe kellett nyúlni, mert az akkori belépődíj, ma nagyjából egymillió forintnak felel meg. Aki találkozni akart a babával, annak többet kellett fizetnie. Ezért a pénzért cserébe már beléphettek a Végtelen Egyetemes Elmék közé.

Jean babának külön gondozói voltak, akiknek meg kellett védeniük a gyermeket a negatív gondolatoktól. Jean, amíg nem lett elég idős, hogy feldolgozza az információkat, nem tudhatta, hogy létezik a halál, vagy a betegség.

A szekta vezetője azt akarta, hogy a halhatatlan Jean átvegye tőle a szekta vezetését, ám ezt a tervet keresztülhúzta az, hogy a baba vérszerinti szülei pert indítottak Schafer ellen, amikor Jean 15 hónapos volt.

Mivel a szekta vezetője sosem fogadta hivatalosan örökbe a babát, ezért a szülők visszakapták a lányukat, és nem folytatták a halhatatlanságra való nevelést. Schafert 5 éves börtönbüntetésre ítélték csalás miatt, Jean pedig nem lett halhatatlan.

(Forrás: bizzariummagazin)