1966 novembere és 1967 decembere között, legalább 100 ember látta a titokzatos teremtményt.
1966. november 15-én egy fiatal házaspár úgy döntött, hogy elmennek az amerikai Point Pleasant melletti gyártelepre, amit régen robbanószerek készítésére használtak. A kirándulás azonban rémisztő fordulatot vett, amikor turisták meghallották a velőtrázó vijjogó hangot, és megpillantottak egy ijesztő lényt.

A megrémült házaspár azonnal a kocsijához rohant, és nagy gázzal elmenekültek, de a lény hatalmas sebességgel üldözőbe vette őket, majd úgy eltűnt, ahogy felbukkant.

A turisták meg sem álltak a helyi seriffig, akinek elmondták, hogy a szörny két méter magas, emberformájú. A hátából szárnyak nőttek ki, a szemei pedig vörösen izzottak. A hatóság másnap elment a gyártelepre körbenézni, azonban hiába kutattak át mindent, nem találtak semmit, ami arra utalt volna, hogy valami járt ott.

Nem a házaspár volt azonban az egyetlen, aki látta a Molyembert. Hamarosan közel százan számoltak be arról, hogy találkoztak a lénnyel, ám bizonyítékot egyikük sem tudott felmutatni az állításuk alátámasztására.

A Molyember létezésére, tehát csak elméletek vannak. A szkeptikusok legyintenek az egészre, és állítják, hogy az egész kitaláció. A földönkívüli létben hívők biztosak benne, hogy az idegenek hozták ide a lényt, míg mások a spiritizmusban keresik a magyarázatot, és szerintük a megtestesült gonosz öltött alakot előttük.

Az összeesküvés elméletek szerelmesei félresikerült, titkos katonai kísérletet gyanítanak, vagy génmanipulációt. Mások szerint a Molyember a városban megölt indiánok átkának kinyilatkoztatása.

A Molyembert utoljára 1967. decemberében látták, amikor minden előjel nélkül összeomlott a Point Pleasant várost az ohiói Gallipoival összekötő híd. A tragédiában negyvenhat ember vesztette életét.

Sokan ekkor azt vallották, hogy a katasztrófa előtti és utáni napokban látták a Molyembert, de aztán soha többé. Ez újabb kérdést vetett fel, ami már arra irányult, hogy a teremtmény figyelmeztetni akarta-e az embereket a közelgő tragédiára, vagy valójában rossz ómen volt.

A lényt negyvenhét éve nem látta senki, de Point Pleasant lakói nem felejtették el, hiszen 2002-ben a város Molyember-fesztivált rendezett, 2003-ban szobrot emeltek a tiszteletére, 2005-ben pedig megnyitották a Molyember Múzeum és Kutató Központot.

(Forrás: life.hu)