Kíváncsisága, és a testébe injekciózott növényi kivonat, okozta a 19 éves brit fiatalember vesztét.
Az ezotériában a legendák is nagyon érdekes dolgok, de valójában a legtöbben a szertartásokra vagyunk kíváncsiak. Amíg tanulmányozzuk ezeket, addig nem is eshet bajunk, ám jobb, ha ezerszer meggondoljuk, még mielőtt belevágunk egy-egy rituáléba, mert beláthatatlan következményei lehetnek!

Itt most ne arra gondoljunk, hogy szellemek, démonok, és más lények támadnak meg, mert ennél sokkal földhöz ragadtabb bajunk is származhat egy ismeretlen szertartásból, amibe akár bele is halhatunk.

Így járt a 19 éves Henry Miller is, aki imádott utazni, és szerette a jó kalandokat, de a legutóbbi útja, egyben az utolsó is volt. A brit fiatalember Kolumbiába járt, ahol úgy döntött, hogy részt vesz a helyi indán törzs egyik vallási szertartásán.

Henry nem sejtette, hogy bármi baja származhatna ebből, az indiánok pedig vendégszeretőek voltak vele. A szertartáson addig nem volt baj, amíg Henry szervezetébe be nem fecskendezték az ayahuasca, vagy yagé néven ismert növényi kivonatot.

A hallucinogén anyag túl sok volt a srácnak, aki rosszul lett. Amikor a sámán rájött, hogy a vendégükkel valami nincs rendben, akkor azonnal megparancsolta a törzs két tagjának, hogy motorral vigyék kórházba a fiút. Sajnos, Henry már nem jutott el élve a kórházba, mert útközben meghalt. Ettől annyira megijedt a vendéget szállító két fiú, hogy a Putumayo körzetben található út mellett ledobták a holttestet, és elmenekültek.

A brit fiatalember szomorú esete jól bemutatja, hogy csak akkor vegyünk részt egy szertartásba, ha pontosan tudjuk, hogy minek milyen hatása van, mert a tudatlanságunk könnyen a halálunkhoz vezethet.

(Forrás: latimoport.hu)