Az USA-ban nemcsak az épületekben, hanem a természetben is találhatóak szellemek.
A legtöbb szellemtörténet arról szól, hogy egy-egy kísértet régi házakban, kastélyokban, szállodákban, börtönökben, vagy kórházakban ijesztik halálra az embereket, ám akadnak olyan históriák is, amelyekben tárgyakat szállnak meg a szellemek, vagy éppen a temetőben garázdálkodnak a nyughatatlan lelkek.

Leszögezhetjük tehát, hogy sehol sem vagyunk biztonságban, mert a szellemek bárhol felbukkanhatnak, ezért nem is meglepő, hogy az Amerikai Egyesült Államokban két olyan barlang is van, amelyekben a holtak tanyáznak.

Bell Witch barlang: Ehhez a helyhez kapcsolódik az USA leghíresebb szellemtörténete, amely szerint 1817 és 1820 között egy gonosz lélek keserítette meg a Bell família életét. A család először arra lett figyelmes, hogy egy furcsa állat jelent meg a birtokukon.

Ezt követően sóhajok hallatszottak az erdő irányából. Később az idősebb John Bell, és a lánya, Betsy, rejtély körülmények között megsérültek, majd John Bell 1820-ban, máig tisztázatlan körülmények között, elhunyt.

A család kabinjának másolata, és a hozzátartozó barlang, a mai napig látogatható, de csak a bátraknak, mert a szemtanúk szerint a barlang szellemjárta. Sokan arra panaszkodtak, hogy a barlang bejáratánál nem működtek a fényképezőgépek.

Mások arról számoltak be, hogy a képek, amiket készítettek, homályosak lettek, és sokan hallották visszhangozni a nevüket a barlangban. Állítólag főleg azért nem éri meg felfedezni a Bell Witch barlangot, mert balszerencsés lesz az, aki elmegy oda.

Mamut barlang: A Kentucky államban található barlanghálózatot a legtöbben arról ismerik, hogy ez a világon a leghosszabb. Kevesen azt is tudni vélik, hogy nemcsak erről híres a Mamut barlang, hiszen 1925-ben itt halt meg egy felfedező, Floyd Collins.

A férfit már két hete keresték, amikor végre rátaláltak a holttestére. Collins családja a házuk hátsó kertjében temette el a felfedezőt. 1929-ben azonban valaki kiásta a tetemet, és elvitte Collins földi maradványait, amit csak később sikerült visszaszerezni.

Sok ember szerint Collins szelleme még ma is a Mamut barlangban tanyázik. Néhány szemtanú arról mesélt, hogy hallották a férfi sikolyait. Mások pedig azt állítják, hogy Collins szelleme mentette meg az életüket, amikor bajba kerültek a barlangban.

(Forrás: bizzariummagazin)