Hasznos tanácsokat ad az Eastern Légitársaság 401-es járatának lezuhanásakor meghalt pilóta, aki nem tud átkelni a túlvilágra.
1972. december 29-én New Yorkból szállt fel az Eastern Légitársaság 401-es járata, az L-1011 Tri-Star Jumbo, hogy épségben Miamiba szállítsa a 179 utast, és a 19 fős személyzetet. A gépet az 55 éves Robert Loft kapitány vezette, aki akkor már 32 éve dolgozott pilótaként.

Az első tiszt pozícióját Albert Stockstil töltötte be, aki korábban a légierőnél szolgált. A 39 éves Stockstil, több repülési órán volt túl az új repülővel, mint Loft. A fedélzeti mérnők az 51 éves Donadeo Repo volt, aki már 25 éve dolgozott az Eastern Légitársaságnál.

Éjjel 11.32-ig minden rendben ment, ám akkor az északi térséget figyelő légiirányító kiadta a megfelelő paramétereket, és a pilóta megkezdte a leszállási manővert megelőző rutinfeladatokat.

Donadeo látta, hogy nyugat-kelet irányból közelítik meg a leszállópályát, keresztezve a forgalmas Palmetto gyorsforgalmi utat, s ekkor rossz előérzete támadt, ami nem volt alaptalan, mert Strockstill jelentette, hogy az orrfutó nincs kint. Ezt követően különböző riasztó hangok töltötték be a pilótafülkét, és kitört az utasítások kavalkádja.

A leszállási manővert megszakították, és a repülőgép újra felemelkedett, hogy megtegyen hatszáz méter magasan egy kört, amíg kiderítik a hiba okát. Az automatát kikapcsolták a tisztek, akik a jelzőfény meghibásodására gondoltak. A jelzőfény Stockstill oldalán volt, de azt csak a pilóta oldalán lehetett kicserélni.

Don Repo leereszkedett az kabinból nyíló ördöglyukba, hogy a saját szemével lássa, hogy mi a baj az orrfutóval. Míg a jelzőfényt kicserélték, addig Loft kapitánynak át kellett hajolnia Stockstill panelja fölött, ám ekkor a pilóta véletlenül meglökte a gázadagoló-kart, aminek következményeként süllyedni kezdett a repülőgép.

A robotpilóta továbbra is 660 méteres magasságot mutatott, de a radar hangja jelezte, hogy csökken a magasság, ám arra senki se figyelt. A 401-es járat végül becsapódott az Everglades fekete mocsaraiba. Szerencsére a repülőgép nem robbant fel, és a közelben volt egy békavadász, aki azonnal segítséget hívott, majd a helyszínre rohanva megkezdte a mentést, aminek köszönhetően százan túlélték a katasztrófát.

A tragédia után, a 401-es járat újrafelhasználható alkatrészeit, beszerelték más Eastern gépekbe, és ezzel elkezdődött a paranormális észlelések sorozata. Az érintet járatokon Loft kapitány és Repo másodtiszt szelleme jelent meg.

Az egyik esetben egy női utas kapott hisztériás rohamot, amire odament hozzá az utaskísérő. A nő elmondta, hogy az előbb még egy repülőtiszt ült mellette, aki hirtelen eltűnt. Amikor leszállt a repülőgép, akkor fényképeket mutattak az utasnak, hogy válassza ki, hogy ki ült mellette. A nő Repo fotóját választotta.

Egy másik jelenség az L-1011 utasszállító fedélzetén történt, amikor a fedélzeti mérnök a felszállás előtti ellenőrzést végezte. Akkor is Repo bukkant fel, aki azt mondta a mérnöknek, hogy ő már mindent leellenőrzött.

Egyszer egy légiutas-kísérő is halálra rémült, amikor meglátta Repot. Ő a mikrohullámú-sütőben vette észre a szellemet. A nő azonnal szólt két kollégájának, hogy mit látott, úgyhogy mind a hárman hallották ahogy Repo arra figyelmezteti őket, hogy vigyázzanak a tűzre.

Nem sokkal később, a felszállás közben, a járat egyik motorja meghibásodott, és a kényszerleszállás közben a másik is motor is odalett. A pilóta az utolsó hajtóművel tudta csak a földre tenni a gépet. Repo egy kapitánynak is megjelent a pilótafülkében, akinek megígérte, hogy nem lesz több baleset, mert ők nem fogják megengedni.

Bob Loft kapitányt az egyik légiutas-kísérő látta meg az első osztályon. A halott pilóta kapitányi egyenruhában ült a székben. Mivel az utaskísérő nem értesült arról, hogy a légitársaság egyik alkalmazottja is a gépen lesz, ezért értesítette a repülőgép kapitányát, aki felismerte Bob Loftot. A szellem a következő pillanatban eltűnt.

A halott tisztek nem csak felbukkantak a járatokon, hanem spiritiszta szeánszokon olyan információkat osztottak meg, amelyeket a tragédiát vizsgáló bizottságok korábban észre sem vett.

A szellemek ráadásul olyan technikai tökéletesítési tanácsokat is adtak, amelyeket később a mérnökök és tervezők megvalósítottak, hogy korszerűbbek és biztonságosabbak legyenek a repülőgépek, amelyeken mi is utazunk.

(Forrás: paranormal.hu)