Nem kell messzire mennünk tragikus sorsú szerelmesekről, és gonosz várurakról szóló történetekért.
Anglia, Írország, és Amerikai méltán nevezheti magát a világ első három „legszellemesebb” helyének, ám nem kell ahhoz külföldre utaznunk, hogy érdekes regék helyszíneire látogassunk, hiszen hazánkban is vannak ilyen legendás területek, amelyek közül a Mecsek az egyik legérdekesebb.

A történetek sorát kezdjük a Mecsek legmagasabb csúcsával, a Zengővel. A legenda szerint egy fiatal pásztor élt itt a nejével és a kisbabájukkal. Mivel szegények voltak, ezért nem tudtak elmenni a faluba, és az egész életüket a hegyen töltötték, a nyájuk legeltetésével.

Amikor egyszer az asszony figyelt az állatokra, és a szegénységén szomorkodott, akkor a hegy szelleme megsajnálta a nőt, és megjelent előtte. A szellem elárulta, hogy minden virágvasárnap, a mise alatt, megnyílik a hegytetőn a szikla, amiben mesés kincsek vannak.

A szellem engedélyt adott rá, hogy a nő elvegyen onnan annyi drágaságot, amennyit akar, és a lelkére kötötte, hogy vigyázzon, mert a szikla a mise végén újra bezárul, és egy évig nem nyílik ki. A következő virágvasárnap a nő elment a sziklához, ami tényleg megnyílt. Az asszony beleszédült a sok kincsbe, és a gyerekét letette a sziklában, amíg teleszedte a kötényét a drágakövekkel, arannyal, ezüsttel.

Amikor már nem bírt el többet, akkor kivitte a kincseket, hogy újabb fordulóval még többet szerezzen. A mise végét jelző harangszó azonban megszólalt, a szikla pedig bezárult, csapdába ejtve a babát. Az asszony, aki megkapta a gazdagságot, de elvesztette a fiát, annyira összetört, hogy nem ment haza, hanem őrültként járta az erdőt, sikoltozva, sírva, kibomlott hajjal, szétszakadt ruhában.

Amióta meghalt, azóta szellemként kísért a hegyen, ahol a fák megsajnálták, és vele zengnek, amit szeles, viharos időben jól hallani.

A következő történet a Barna-kőhöz fűződik, amivel kapcsolatban nem csak egy legenda létezik. Az eredetileg Sátor-kő nevű szikla, a Sín-gödör bejáratával szemben található. Ezt a nevet a benne található üreg miatt kapta, amiben a híres mecseki betyár, Hatos tanyázott.

A Barna-kőről szóló másik legenda szerint, szellemek élnek az üregben, és aranyat kalapálnak, amit a közeli faluban hallani lehet. Egy másik mese szerint, a rácdúlás idején a falusiak itt várakoztak, hogy halálra kövezzék a fosztogatókat.

A Magyaredregy közelében található, Márévárban Máté vitéz és a neje élt. Az ő testvére, László, a Zengővárban volt várúr. Az egyik nap, amikor a király háborúba hívta a katonáit, akkor Máté elbúcsúzott a feleségétől, aki megígérte, hogy akkor sem csalja meg az urát, ha évekig nem megy az haza. László azonban mindent megtett, hogy bejusson az öccse feleségéhez, ami sikerült is neki, és teherbe ejtette a nőt.

Amikor Máté végre hazatért, nem csak a csalárd felesége fogadta, hanem annak gyönyörű nővé serdült lánya is. A vitéz annyira mérges lett, hogy megostromolta a várat, és a földdel tette egyenlővé. A hűtlen nő a pincébe zárkózott a lányával, ahol túlélték az ostromot, de csapdába estek a beomlott pincében. Az asszony meghalt, de előtte megátkozta a lányát.

Az átok hatására a várkisasszony különböző állatokká változik, és csak akkor törik meg a rontás, ha valaki megcsókolja őt, amikor bika, kígyó vagy varangyos béka alakban van. Egyszer egy vadász majdnem megcsókolta a béka alakjában elé kerülő lányt, de végül nem tette, ezért a kisasszony még most is arra vár a környéken, hogy valaki megmentse.

A Pécs közeli Kantavár romja tragikus szerelmi történet színhelye volt. Ennek a történetnek az egyik főszereplője Kanta rablólovag. Ő nem ismerte a családját, mert az öccsével együtt, még gyerekként elrabolták. Az édesanyjára pedig csak a nyakába akasztott aranylánc emlékeztette, amin egy kép volt a nőről.

Kanta egyszer elrabolta a vidék legszebb lányát, és vele élt a tatárjárás után épült várban. A férfii azt tervezte, hogy eladja a lányt a törököknek, ám időközben beleszeretettet. A nő viszont nem szerette, mert már szerelmes volt egy olyan fiúba, aki a törökök ellen harcolt.

Egyszer ez a fiú, aki nem tudta, hogy a barátnője ott van, szállást kért a várban. Kanta rájött, hogy a férfi az a harcos, akit a lány szeret, ezért, amikor reggel tovább indult a fiú, Kanta megölette a Mecsek erdeiben. A gyilkos elvette az áldozata gyűrűjét, és nyakláncát, hogy ezzel bizonyítsa, hogy megölte a fiút.

Az igazi tragédia ekkor következett, mert Kanta meglátta a láncon az édesanyja képét, és már tudta, hogy az öccsét gyilkoltatta meg. Hamarosan a lányt is elvesztette, mert belehalt a szerelmi bánatba. Kanta a két holttestet a vár tövébe hantolta el, és az összes kincsét odaadta az embereknek. Ő maga pedig magányos remeteként halt meg a várban.

(Forrás: Life)