A szűzlányok, a terhes asszonyok, de még a csecsemők sem voltak biztonságban a korai időkben, ha a jövő kifürkészéséről volt szó.
Kártyavetés, tenyérjóslás, és számtalan más modern jóstechnikát alkalmaznak a mai boszorkányok. Ezekről sokan nem is gondolnák, hogy mennyivel emberségesebbek, mint azok, amelyeket a történelem első jósnői alkalmaztak.

Az emberiség múltjának a legbrutálisabb jóslásfajtája az emberjóslás volt. Ehhez ki kellett oltani egy újszülött, szűzlány, felnőtt harcos, vagy valaki más életét úgy, hogy szezámolajjal teli edénybe kellett ereszteni az illetőt, hogy a csontjairól lemálljon a bőre.

Ezeknek a brutális módszereknek az volt a célja, hogy az emberből tudják meg, hogy mit tartogat a jövő. Akadt olyan, aki csontokból, koponyából, zsigerekből jósolt. Ezt a fajta jövendölést sokáig a luzitánok használták.

Az emberjóslás gyökerei egészen az ókori filozófiáig nyúlnak vissza. Cicero volt az első, aki ezt tanulmányozta az „Értekezés a jövendölésről” című művében, amelyben a következőt írta le:

„az alvó ember teste úgy fekszik, mint a halotté, de lelke erős és élő; még inkább az lesz eljövendő életében, mikor megszabadul mindenféle testi terhétől. Így mikor a halál közeleg a lélek sokkal nyitottabb a jövendölésre. A halálos betegek jól tudják, hogy a haláluk közeleg és gyakran halottak képe tűnik fel előttük…”

Cicero meggyőződése, tehát az volt, hogy a halál előtti pillanat hasonlít arra az állapotra, ha valakit hipnotizálnak, és transzba esik. Az ő véleményét támasztotta alá Poszeidónosz is, aki egy olyan rodoszi emberről mesélt, aki élete utolsó pillanatában megnevezte hat társát, hogy milyen sorrendben fognak meghalni. Nem sokkal később, beteljesült a jóslat.

Az emberjóslás az egész világon elterjedt a történelem során. Nem egyszer előfordult, hogy hatalmas és kegyetlen uralkodók rendelték el a gyilkosságokat, máshol ez volt a barbár szokás, ami Európától Arábián át végig az óceánok szigeteiig terjedt.

A szigetvilágban az volt a hagyomány, hogy az elfogott ellenség harcosának koponyáján át folyattak füstöt, és ebből jósolták meg, hogy kell-e újabb támadástól félniük, vagy megéri-e hadjáratot indítaniuk.

Az Iszlám előtti Szíriában a kisgyerekek sem voltak biztonságban, ugyanis kitekerték a nyakukat, ami után lefejezték őket, majd besózták és bebalzsamozták azokat. Ezzel azonban nem ért véget a brutális technika, mert ezt követően arany pengére írták annak a gonosznak a nevét, aki miatt gyereket kellett áldozni, és erre a pengére húzták a fejet.

A bálvány-fejet körberakták gyertyákkal, és várták a válaszokat. Azt a családot, aki feláldozta a gyermekét a rituáléra, nagy tisztelet övezte Szíriában.

Ám nem ez volt a legborzalmasabb jóslástechnika, mert volt olyan nép, amelyik tudott ennél kegyetlenebbet. Arról Maszlema számolt be a Ghaia című művében.

Annál a jóslásnál egy embert beletettek egy szezámolajjal teli edénybe, és otthagyták negyven napig, ami alatt csak fügét és diót ehetett a kiválasztott. A negyven nap alatt teljesen eltűnt az illető bőre, és csak a vénái, koponyavarratai maradtak meg.

Ha ez megtörtént, akkor kiszedték az olajból az áldozatot, aki, amíg száradt a levegőn, választ adott minden olyan kérdésre, amit feltettek neki, legyen az általános, vagy egyéni ügy.

Julianus Apostata brutalitása ezt az emberjóslást is felülmúlta! Ő várandós nők hasát vágatta fel, hogy a magzatok zsigeréből fürkéssze ki a jövőt.

Az európai inkvizíció alatt is létezett még emberjóslás, hiszen az inkvizítorok a megkínzott „boszorkányokat” arról vallatták, hogy mit üzen a pokol és a túlvilág.

Ha még ma is ilyen jóstechnikák lennének, akkor valószínűleg nagyon kevés embernek lenne gyomra hozzá, úgyhogy a modern jósnők örülhetnek, hogy csupán egy pakli kártyára, egy tenyérre, vagy egy ingára lesz szükségük a jövő megismeréséhez.

(Forrás: HarmoNet)