Az egyik internetes oldal felhasználói anonim módon mesélték el az esküvőjük legkínosabb pillanatát.weddingMesebeli házasságkötésről álmodozunk, és talán kislánykorunk óta őrizgetjük a ceremónia pontos forgatókönyvét, amit talán sikerül megvalósítanunk, ám ennél sokkal reálisabb elképzelés, hogy néhány dologról le kell mondanunk.

Ha sikerül eldönteni a dátumot, helyszínt, dekorációt, zenét, menüt, ülésrendet, ruhát és a több apróságot, amivel kapcsolatban úgy érezzük, hogy sosem jutunk a végére, akkor úgy indulhatunk neki a nagy napnak, hogy Murphy sem ronthatja el az esküvőnket.

Valójában azonban még ekkor sem biztos, hogy nem történik egy olyan hatalmas baki, ami miatt a legszívesebben örökre kitörölnénk az emlékezetünkből a szertartást. Az egyik internetes oldal most ilyen történeteket szedett össze.

Az anonim felhasználók tizenhat legkellemetlenebb esküvői pillanata, amely segíteni fog abban, hogy sokkal reálisabbak legyünk, ha az esküvőnkről álmodozunk.

1. „Annyira ideges voltam az esküvőm napján, hogy elfelejtettem a menyasszonyom nevét.”

2. „A feleségem rossz ujjára húztam fel a jegygyűrűt.”

3. „Az anyós úgy gondolta, hogy jó ötlet lesz, ha az esküvőm napján közli, hogy milyen rossz a ruhámat.”

4. „Az esküvő napján jutott a tudomásomra, hogy az anyósom a hátam mögött módosította az egész menüt. Ez nagyon fájt.”

5. „A papnak háromszor sikerült rosszul kimondani a nevemet, pedig az esküvő előtt rengeteget gyakoroltuk vele.”

6. „Olyan mértékben sikerült berúgnom, hogy kifeküdtem a saját esküvőmön.”

7. „A feleségem belemarkolt az édesapám fenekébe, mert azt hitte, hogy én vagyok.”

8. „Az egyik régi szerelmem eljött az esküvőmre. Nagyon szomorú volt. Egy szót se váltottunk, de a tekintetünk néha összeakadt. Kellemetlen.”sex9. „A fotósunk elrontotta a munkáját. Százhúsz fényképet készített a dekorációról, de csak kettő készült, amin a férjem és én szereplünk. Emellett rengeteg kép volt a fotós fejéről hátulról, de egy se készült, amin csak én lettem volna rajta.”

10. „Annyira nevettem az esküvőmön, hogy bepisiltem az esküvői ruhámban. Ezek után már nem adom el.”

11. „Életem legkellemetlenebb helyzete az volt, amikor az esküvőmön elrontottam az esküt.”

12. „A bevonulás alatt feljött a gyomorsav a számba. Emiatt az eskü és a csók után a férjem is majdnem ugyanígy járt.”

13. „Az esküvőmön láttam, hogy a volt párom úgy néz rám, mintha még mindig teljesen odáig lenne értem. A férjemen nem láttam ugyanezt…”

14. „A bevonulásnál arcra estem. A fiam is borult velem.”

15. „Ma volt az esküvőm, amin a férjem elesett és sikerült úgy bevernie a fejét, hogy a sürgősségire kellett vinni. Még mindig az esküvői ruhámban vagyok.”

16. „Tiszta sár volt a ruhám, ugyanis a páromnak sikerült belejtenie egy tócsába.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)