Bernadette Behan nem akarta, hogy a barátnője lemaradjon a ceremóniáról, ahogy ő sem akarta kihagyni a szülést.weddingNem számolt azzal Bernadette Behan, hogy megindulhat a szülés, amikor megkérte a várandós barátnőjét, hogy legyen a koszorúslánya. A nyolcadik hónapban járó Melissa White azonban pont a nagy napon kezdett vajúdni.

Amikor Behan felhívta a menyasszonyt, hogy elmondja, a vártnál hamarabb indult meg a szülés, akkor a két nő öt percen át csak sírt. Behan elmondta, hogy nagyon örült a barátnőjének és a párjának, de ugyanakkor sajnálta, hogy lemaradnak egymás nagy pillanatáról.

A menyasszony végül úgy döntött, hogy nem kell feltétlenül kihagyniuk a barátnőjével az esküvőt és a szülést, ha kicsit átszervezi a napot. Behan beszélt a vajúdó koszorúslánnyal, majd a többiekkel együtt a kórházba ment, ahol néhány kép készítésével ünnepelték mind a kettejük nagy napját.

Talitha Rice, a fotós számára nem volt probléma a változás, mert mindig elmondja a házasodni készülő pároknak, hogy az esküvő napján nincsenek szabályok, mert mindenkinek azt kell tennie, amit a legjobban szeretne.

(Forrás: life.hu)