A lézeres pigmenteltávolítást helyettesítheti az új módszer.Alec FalkenhamÚjra divatba jött a tetoválás, amivel a legnagyobb baj az, hogy nem lehet olyan könnyedén eltüntetni, ha meguntuk, vagy nem tetszik a végeredmény. A tetkótól eddig csak lézeres megoldással szabadulhattunk meg, ám ez az eljárás fájdalmas, és hegeket hagyj a bőrön.

Egy új amerikai készítménynek köszönhetően, most úgy néz ki, hogy egy sokkal kíméletesebb eljárással is megválhatunk a tetoválástól. A különleges krémmel Alec Falkenham rukkolt elő, aki a Dalhousie Universityn folytatja a PhD-tanulmányait.

Az egyetemista azt a folyamatot vette figyelembe, amelynek következményeként idővel megfakul a tetoválás. Ez azért történik meg, mert a makrofágokat fehérvérsejtek helyettesítik. Falkenham elmondta, hogy a krémje ezeket a pigmenteket célozza meg, majd egyszerűen elhalványítja a tetoválást.

Ez azért sikerülhet, mert a krémben olyan mesterséges liposzómák találhatóak, amelyek gyógyhatású anyagokat juttatnak be a szervezetbe. Falkenham véleménye szerint a BLTR technológiával sokkal biztonságosabban el lehet távolítani a tetoválást, mint a lézeres megoldással.

A krém mellett szól az is, hogy nem a normál bőrsejteket célozza meg, tehát nem kell tartani gyulladástól. A feltaláló elmondta, hogy már szabadalmaztatta a krémet, úgyhogy most azon dolgozik, hogy kereskedelmi forgalomba kerüljön.

Falkenham bevallotta, hogy egyelőre nem tudja, hogy mennyi krémet kell rákenni a tetoválásra, hogy az eltűnjön, de abban biztos, hogy a találmánya akkor válik be a legjobban, ha a tetoválás több, mint 2 éves.

(Forrás: hazipatika.com)