Tippek, hogy harmóniában éljünk a világgal.pollutionA környezetvédelem nem divatos butaság, hanem elengedhetetlen szokás ahhoz, hogy még az unokáinknak is legyen hol élniük. Azzal, hogy ma eldobáljuk a szemetet, feleslegesen pazaroljuk az áramot, a vizet, azzal az utódainknak nehezítjük meg az életét.

Annak érdekében, hogy harmóniában éljünk a környezetünkkel, nem kell kemény környezetvédőnek lennünk, hanem elég néhány apróságot betartanunk!

Védjük a testünket és a bolygót: Amennyiben egészségesen élünk, akkor ritkábban szorulunk orvosi kezelésre, amivel időt és pénzt takaríthatunk meg, valamint nem kell gyógyszereket szednünk. Ez a bolygónak azért jó, mert a gyógyszerek csomagolása rengeteg plusz teher a szemétlerakók számára.

A tudósok szerint azért sem jó a gyógyszerszedés, mert az a tengerekbe, folyókba, tavakba, és óceánokba jut a vizelettel, valamint az ivóvízhálózatba is bekerülnek az orvosságmaradványok. Mindez azt jelenti, hogy az emberek és állatok egészsége is veszélybe kerülhet.

Amennyiben párkapcsolatban élünk, akkor és óvszerrel védekezünk, akkor azt ne dobjuk a WC-be, hanem inkább toalettpapírba csomagolva dobjuk a szemetesbe! A mai latexóvszerek már le tudnak bomlani, igaz ez hosszú ideig tart.

Felejtsük el a nejlont: Amikor bevásárolunk, akkor ökotáskát vigyünk magunkkal!

Használjunk hideg vizet: A fürdéshez használhatjuk a meleg vizet, de a kézmosáshoz elég a hűvös-langyos víz. Amennyiben mosunk, akkor a makacs foltokat környezetbarát tisztítószerrel szedjük ki, és csak ezt követően tegyük be a mosógépbe, amit 30-40 fokra állítsunk.

Felejtsük el az eldobható étkészletet: Amikor csak lehet, akkor használjunk elmosható tányért, evőeszközöket és poharat!

Le az energiavámpírokkal: A csatlakozók akkor is szívják az áramot, ha nincs bedugva egy műszaki termék. Ezt nevezik fantom- vagy vámpírenergiának, ami egy háztartás áramfelhasználásának akár 10 százalékát is kiteheti. Ezt megszüntethetjük azzal, ha kihúzzuk a dugót a konnektorból, ha nem nézzük a tévét, nem töltjük a mobilt/laptopot.

(Forrás: neon.hu)