Ne búslakodjunk, amiért napokon belül vége a nyárnak, hiszen az esős hónapok is tartogatnak kellemes pillanatokat!
Elég csak kinéznünk az ablakon, és láthatjuk, hogy az ősz már a küszöbön van. Emiatt azonban nem kell elkeserednünk, hiszen attól, hogy vége a nyárnak, még nézhetjük a dolgok pozitív oldalát!

Vegyük például az iskolát! A diákok nem örülnek neki, hogy hétfőn a hátukra kell venniük az iskolatáskát, be kell ülniük a padba, és megint minden idejük be lesz osztva. Ám ahelyett, hogy erre gondolnak, inkább juttassuk az eszükbe, hogy újra találkozhatnak a barátaikkal!

Ezt gyerekként még nem értékeli az ember, ám felnőttként, amikor akár hónapokig is eltelhetnek két találkozó között, mert nem találunk olyan időpontot a barátainkkal, amely mind a kettőnknek jó lenne, már visszasírjuk azokat az időket, amikor még iskolába jártunk.

S, ha már barátok! Ne sirassuk a nyári bulikat, hanem inkább hívjuk össze az elérhető barátainkat, akikkel elmehetünk szüretelni, hiszen az is lesz olyan jó szórakozás, mint egy parti, főleg akkor, ha elkészült a bor!

Ha a szüretelés nem elég vonzó, akkor menjünk kirándulni, hiszen nyáron csak szenvedés például a túrázás. Ősszel viszont igazán szórakoztató kikapcsolódás. Igaz, nem a virágos rétekben gyönyörködhetünk, hanem az ősz gyönyörű színkavalkádjában, amiért megéri egy-egy hétvégét az erdőben, vagy legalább a város parkjában tölteni.

Ha tömegközlekedéssel járunk a munkahelyünkre, akkor azért is örülhetünk az ősznek, mert végre újra sűrűbben járnak például a buszok. Tény, hogy nagyobb lesz a járatokon a tömeg, de nézzük ennek is a jó oldalát!

Amiatt se siránkozzunk, mert nem mehetünk szabadságra, hiszen mindjárt itt vannak a téli ünnepek, ami azt jelenti, újra szabadságon leszünk. Addig pedig örüljünk, hogy dolgozhatunk, hiszen a jövő nyári nyaralást is finanszírozni kell valamiből. Akár már most kiválaszthatjuk az úti célt.

Az őszben azt sem szeretjük, hogy megint rétegesen kell öltözni. Valójában ennek csak az nem örül, akinek nincs mit takargatni. Többségünk azonban nem szereti közszemlére tenni a testét, úgyhogy a sok ruha számunkra előny.

A nyár végének azért is örülhetünk, mert végre nem izzadunk le napjában hússzor, és nem kell olyan sokszor megfürödnünk egy nap. Ennek a legjobban a bőrünk lesz hálás, mert a sok víztől kiszárad.

(Forrás: eletforma.hu)