Néhány apróság elég ahhoz, hogy ne szenvedjük végig a több órás utazást.
Mind szeretnénk látni a világ különböző tájait, ahova csak repülőgéppel lehet eljutni, ami gyakran egyet jelent azzal, hogy órákat kell töltenünk a géptestben, hogy végre megérkezzünk a vágyott helyre.
Az utazást nem tűrjük ugyanolyan jól. Vannak, akik élvezik, hogy órákat tölthetnek a felhők között, míg mások szabályosan szenvednek, és inkább kiszállnának, ha tehetnék. Amennyiben a második kategóriába tartozunk, akkor lássunk néhány ötletet, amivel sokkal jobban elviseljük a hosszú repülést!
Időtöltés: Ne gondoljuk azt, hogy nincs szükségünk semmire, mert a nézelődés tökéletes program lesz az út alatt! Vigyünk magunkkal könyvet, laptopot, filmeket, zenét, újságot, és meglátjuk, hogy szükségünk lesz rájuk.
Hidratálás: Legyen nálunk ajakbalzsam, és hidratálókrém, mert a repülőgép levegője nagyon száraz. A belső hidratálásra is gondoljunk, tehát ne kávét és alkoholt, hanem sok vizet igyunk!
Ételek: Az evésről se feledkezzünk be! Amennyiben olyan légitársasággal utazunk, amelyiknek a járatain adnak ennivalót, akkor is legyen nálunk gyümölcs, müzliszelet, vagy más rágcsálni való.
Megfelelő ülőhely: A megfelelő ülőhely kiválasztása nagyon fontos. Ha egyedül utazunk, és nem akarunk mindenáron az ablak mellett ülni, akkor a sor szélén foglaljunk helyet. Lehetőleg se az első, se az utolsó sorba ne üljünk.
Bedugult fül ellen: Fel- és leszálláskor sokunknak bedugul a füle, ami nagy fájdalommal járhat. Ezt kerüljük el azzal, hogy rágózunk, ásítunk, vagy tátogunk!
Hátizsák: Repülőgép még nem maradt fent az égen, de az előfordult, hogy nem ott landolt, ahol kellett volna. Habár az ilyesmi nagyon ritka esett, mégis inkább hátizsákot vigyünk a fedélzetre, ne kézitáskát. A hátizsákba pakoljunk például gyógyszert, ruhát, és más „túlélő” dolgot.
Kényelmes ruha: Nem kell szűk szoknya, kényelmetlen öltöny, és tűsarkú cipő a repüléshez, de a legszakadtabb ruhánkat se vegyük fel! A legjobb, ha lapos cipőt, és réteges öltözéket viselünk.
Testmozgás: Legalább óránként álljunk fel az ülésünkből, és mozgassuk meg a végtagjainkat. Erre azért van szükség, hogy elkerüljük a zsibbadást, vérrögképződést, és súlyosabb esetben, a trombózist.
Termékminták: A terrorveszély miatt nem vihetünk fel akármit a repülőgépekre. Ez a nőknek a legrosszabb hír, hiszen a legtöbb kozmetikai terméket kiveszik a táskánkból. Ezt a problémát oldhatjuk meg a termékmintákkal és a mini kiszerelésű kozmetikai szerekkel, melyeket magunkkal vihetünk, és landolás előtt felfrissíthetjük magunkat.
Pihenés: Helyezzük magunkat kényelembe, és aludjunk egy kicsit! Amennyiben zavar a zaj, akkor vigyünk magunkkal füldugót, szemtakarót, nyakpárnát.
(Forrás: femcafe.hu)
Legutóbbi hozzászólások