Most minden kiderül a csillogó-villogó világról.
Honnan jönnek a nagy pénzek: Több, mint 60 éve létezik a licenc, vagyis az, amikor eladunk bizonyos jogokat valakinek, hogy az továbbra is a nevünkkel forgalmazza a termékeket. Pierre Cardin esetébe rosszul sült el ez a gyakorlat, mert a márkája annyira felhígult, hogy napjainkban már babakocsit, autósülést, zoknit és alsónadrágot is vehetünk a Lidl-ben.
Trendi ajándékok: Nem helyes, ha drága ajándékokkal kenyerezik le a hírességeket, divatszakértőket, bloggereket, de mégis előfordul. Kendall és Kylie Jenner például nem azért kávézott a Starbucks-ban, mert az a kedvenc helyük, hanem azért, mert a cég fizetett nekik ezért, ugyanúgy, mint az Ugg.
Ez a gyakorlat azért helytelen, mert egyrészről megtévesztik vele a fogyasztókat, másrészről nem informálják körültekintően az embereket, hiszen a hírességek használják az ajándékba kapott termékeket, de a fotókon úgy tűnik, hogy azokat nem kapták, hanem ők választották. Így eltűnik az egyértelmű reklám feltüntetése.
A modellek fizikai és mentális sanyargatása: Cara Delevingne mostanában beszélt a modellek mentális egészségéről, depresszióra való hajlamáról. A színésznő elárulta, hogy a lányok nagyon fiatalon kezdenek modellkedni, ami azzal jár, hogy elszakadnak a családjuktól, óriási rajtuk a nyomás, a folyamatos hajtás, és rengeteg rivális miatt. A modellkedés tehát nem nevezhető egy testileg-lelkileg békés szakmának.
Koppintás: Nem kizárólag a fast fashion márkák, hanem a nagy divatcégek között is kemény küzdelem folyik azért, hogy egyedit alkossanak. A harc közben a dizájnerek egymástól szerzik az inspirációt, vagy egy neves tervező les el ezt-azt egy kicsi, független alkotótól. A divatmutatók végén hajlongó sztártervező is csak mások babérjait aratja le, mert a munka legnagyobb részét névtelen, láthatatlan tervezőbrigád végezte.
Lehet vásárolni követőket: A XXI. században nagy előny, ha sok követőnk van a közösségi médiában. Napjainkban komplett iparág épült a közösségi média platformjain elérhető követők növelésére, sok cég pedig nem ellenőrzi a hű és aktív követőket.
Az alulfizetett (vagy fizetést nem kapó) gyakornokok: Nemrég az Olsen-ikrek nevével jegyzett The Row hírnevén esett csorba, amikor egy korábbi kifizetetlen gyakornok beperelte a céget, ugyanis heti 50 órás munkahét után dehidratáció miatt kórházba került.
A pénz uralja a tartalmat (is): Tisztelet a kivételnek, de hiba lenne azt feltételezni, hogy a divatmagazinokban azok a cégek kapnak helyet, akik tényleg letettek valamit az asztalra. Általában elmondható, hogy az kap teret, aki fizet érte.
Hol és kik készítik a ruhákat: Attól, hogy márkaboltban vásárolunk, még nem biztos, hogy nem Ázsiában készített holmit viselünk. Ezt bizonyítja Rana Plaza tragédiája, ami 3 éve történt. A többszintes épület összeomlásakor több, mint ezer ember halt meg.
Kiderült, hogy az ingatlanban varrodákat üzemeltettek, ahol elképesztően alacsony munkabérért (körülbelül havi 70 dollárért kap egy ilyen munkáért az ember Bangladesben), rossz körülmények között, varrták a munkások a ruhákat a nagy, nyugati cégeknek. Ezeket nevezik sweatshop-oknak, amiről a vásárló ritkán szerez tudomást.
Férfiak uralják a divatszakmát: A munkaerő 70 százalékát a nők teszik ki, de a cégvezetésben ez a szám csak 25 százalék. A legismertebb divattervezők is férfiak. Ennek oka állítólag a határozottság.
A nagy cégek „öko” és környezetbarát megmozdulásai: Rengeteg világcég használja ki a most divatos környezettudatos-újrahasznosított-bio-öko trendet, ám a környezetbarát megoldások drágák, mert lehet, hogy kisebb mennyiségnél centekről van szó, de nagyobb mennyiségnél már magasabb az előállítás költsége.
Ez történt 2011-ben, mikor kiderült, hogy Dolce&Gabana homokfúvással éri el a farmerok kopottas hatását. A cég nem váltott a mechanikus koptatásra, mert az pár centtel drágább, az pedig őket nem érdekli, hogy mennyi munkás hal bele az eljárás miatt kialakuló betegségekbe.
(Forrás: divany.hu)
Legutóbbi hozzászólások