Nagy baj lehet abból, ha az anyukák szalonokba viszik az 5-8 éves gyermeküket.sminkTermészetes, ha egy kislány elkéri az édesanyja sminkkészletét, és játékból kifesti magát, hiszen a gyerekek azzal tanulják meg az élet legtöbb dolgát, hogy utánozzák a szülőket, ám az már komoly probléma lehet, ha az anyukák túlzásba esnek a játékos szépítkezéssel.

A modern világunkban rengeteg 10-15 év közötti fiatal elégedetlen a testével, ami miatt táplálkozási zavarokkal és depresszióval küzdenek, ezért a szakértők szerint nem jó ötlet az 5-8 éves kislányokat szépségszalonokba vinni, ráadásul a különböző krémek komoly károkat okozhatnak a kislányok bőrén.

A szakértők próbálják hangoztatni az észérveket, mégis a gyerekeknek szánt kozmetikai kezelések hatalmas népszerűségnek örvendenek. A helyzet azért is rossz, mert az anyukák azt hiszik, hogy a szépségkezelés csak játék, kellemes szórakozás, ám a gyerekek számára a szülő a követendő példa.

Emma Kenny pszichológus elmondta, hogy szerinte az édesanyák tényleg úgy gondolják, hogy a szépségkezelés csak egy szép élmény, ám valójában ezzel egy komoly nemi szakadékot teremtenek.

A kislányok azt fogják hinni, hogy a szépség elengedhetetlen ahhoz, hogy jó emberek legyenek, és van olyan hely, ahol megvásárolhatják a szépséget, tehát a gyerek önbizalma elválaszthatatlanul összekapcsolódik a kinézetével, ami gyerekkori depresszió és táplálkozási rendellenességek kialakulásához vezethet.

(Forrás: life.hu)