Japánból indult hódítóútjára az új trend.tatooA távol-keleti ország jelmondata a megbotránkoztatás, ami eddig elsősorban a pop-kultúrában volt tetten érhető, ám most már a divatvilágát sem kímélik a japánok. Az egyre több őrült trend legújabbja a fogtetoválás.

Szerencsére ez nem azt jelenti, hogy mostantól belevésnek valamit az ember fogába a tetováló művészek, hanem azt, hogy egy matricát ragasztanak fel a fogakra. Ez eddig is jelen volt a köztudatban, de divattá csak most vált.

Ha matricát szeretnénk tenni a fogunkra, akkor tudnunk kell, hogy ehhez kell igazítanunk a sminkünket, de még a körömlakkunk árnyalatát is. Érdemes a matricával harmonizáló rúzst kennünk az ajkainkra, a körmeinket pedig hasonló témájúra kell lakkoznunk.

Fontos, hogy komolyan mérlegeljük, hogy kipróbáljuk-e a fogtetoválást, mert bizarr látvány is lehet a végeredmény. Habár a képek alapján aranyos az új japán divat, mégis elég valószínűtlen, hogy sok fogtetkó-őrülttel fogunk összefutni az utcán. Ráadásul a fogak olyan részei a testünknek, amelyekkel jobb nem kísérletezni, hiszen egy ápolt, egészséges fogsornál kevés szebb dolog létezik.

(Forrás: neon.hu)