Nem biztos, hogy mindent jól csinálunk samponozás közben.hairHiába hisszük azt, hogy megfelelően tisztálkodunk, mégis előfordul, hogy alapszabályokat szegünk meg. A hajmosás tekintetében az alábbi öt hibát követjük el rendszeresen.

Túl forró víz: Kiszárítja a hajat és a fejbőrt, ha gőzölgő, forró vizet használunk. Használjunk inkább langyos vizet, mert ezzel a hajunk színét is megőrizzük.

Bevizezés: Gyakori hiba, hogy nem vizezzük be eléggé a hajunkat a samponozás előtt, pedig ez kell ahhoz, hogy a sampon rendesen hasson. Ennek a következménye az lesz, hogy egyre több terméket kell vennünk. A megoldás az, hogy várjuk ki a zuhany alatt, amíg teljesen vizesek leszünk.

Ugyanaz a terület: Ha mindig ugyanott kezdjük a samponozást, akkor az a terület korpás, száraz lehet. Ezen azzal változtathatunk, ha mostantól például a nyakunknál kezdjük a samponozást, és onnan haladunk a fejünk teteje felé.

Ugyanaz a sampon: Akár az év mindennap napján képesek vagyunk egyfajta készítményt használni, ami egészségtelen. A sampon típusát időközként meg kell változtatnunk.

Dörzsölés: Ha a körmeinkkel, tenyerünkkel, túl erősen dörzsöljük a hajunkat, akkor azzal sérülhetnek a hajszálaink. Használjuk az ujjbegyeinket a fejbőrünk masszírozására!

(Forrás: neon.hu)