VAN EGY RUHADARAB, AMELY MINDEGYIK TERÜLETEN JELEN VAN, SŐT NÉLKÜLE NAGY BAJBAN LENNÉNK, HA ELFELEJTETTÜK A MANIKŰRT, VAGY HA NEM VISELJÜK TAKARÍTÁS KÖZBEN. VAJON MI LEHET EZ?

KITALÁLTÁK?
Igen a kesztyű. Minden nő tart belőle egy párat gumiból, kötött anyagból, jó esetben bőrből.

KESZTYŰ DIVATJA
Az ókori Rómában még csak a munkakesztyűt ismerték, ez egyujjas volt. Az egyiptomi fáraók ékszerként hordták, ahogy az Tutanhamon sírjának feltárásánál kiderült. A nyugat-európai királyi udvarokban a 7. században vált szokványos viseletté uralkodói körökben, mint ahogyan ekkor lett a főpapok szertartási díszöltözetének is része.

kesztyű

ÉS MEGHÓDÍTJA A VILÁGOT
Szélesebb társadalmi elterjedése a 10.-11. században következett be, a kesztyűkészítés a következő két évszázadban vált a nyugat-európai országokban mesterséggé és szabályozott iparággá. Az angol és spanyol uralkodók már díszített selyem és bőrkesztyűket viseltek. Kesztyűviselés terén az egyenlőséget a 13. század hozta el a nők számára. Az 1300-as és 1400-as években a legnevesebb kesztyűkészítők spanyolok voltak. Illatanyagokkal kezelték a bőrt, hogy ne legyen kellemetlen szaga.

kesztyű1

A SÖTÉT(?) KÖZÉPKOR?
A középkorban jelentős szerepe volt, átadásával a rang és hatalom is átruházódott. I. Erzsébet angol királynő kezén szinte mindig ott volt hímzett és drágakövekkel díszített kesztyűje. A reneszánsz idején viselése a jólöltözöttség elengedhetetlen feltétele volt. A 19. században, amikor valakit egy fehér kesztyűvel arcul csaptak, egyet jelentett a párbajra hívással. Az első speciális kesztyűvarrógép 1867-ben készült el.

MINDEN UJJAMRA EGY?
Legalapvetőbb funkciója, hogy védje a kezet a hideg vagy a sérülések ellen. A legkülönbözõbb anyagokból készülhet a selyemtõl a latexig. Ismerünk egy- és öt ujjas, de létezik két ujjas kesztyű is, aminél a hüvelyk és a kisujj számára készül külön hely, valamint a levágott ujjas verzió is használatba került. Emlékeznek Madonnára a Material girl videoklipjéből, vagy Audrey Hepburnre az Álom luxuskivitelben című filmben? Mindketten a könyök fölött végzõdõ kesztyûben váltak felejthetetlenné. Előbbi rózsaszínben, utóbbi feketében.

kesztyű2

LEGYÉL TE IS TRENDI!
A legújabb trend szerint a könyékig érő, tehát egészen hosszú kesztyűt érdemes választani. Sokan vélekednek úgy, hogy ez a tökéletes esküvői ruha nélkülözhetetlen kelléke, mert sokkal elegánsabbá teszi az ara megjelenését a nagy napon. A divatnak köszönhetően e ruhadarab viselését, már nem csak a báli szezonban vagy az esküvőnkön engedhetjük meg magunknak, hanem a hosszú szárú kesztyű nagyon jól kiegészíti a manapság divatos háromnegyedes ujjú kabátokat egyaránt. A tervezők és gyártók jóvoltából hatalmas a választék: kasmír, szarvasbőr, selyem, csipke. Lehet hímzett, gyöngyökkel vagy kövekkel kirakott, de a túldíszítettség csupán este jellemző, nappal inkább az egyszínű bőrből készült darabok vezetik a listát. Gazdag a színválaszték. A skála egyik végén a visszafogottabb szürke, fekete és barna áll, míg az élénkebb színeket, mint például a citromsárga, lila vagy piros, szívesen párosítják a stylistok pepita zakóval.

kesztyű3

KERESD AZ IGAZIT
A megfelelő fazon rásimul a karra és eléri vagy takarja a könyököt. Azt mindenképp kerüljük el, hogy a kesztyű vége és a kabátujj között kilátszódjon a karunk. Nagyon divatos megoldás visszahajtani a kesztyű szárát, erre a legalkalmasabbak a kötött darabok. E kesztyűtípus tekintetében a Marc Jacobs által tervezett modellek viszik a prímet, továbbá az amerikai tervező vezeti a Louis Vuitton francia kesztyűdivatot. Finom anyagok, elegáns szabás, valamint a kesztyűkkel harmonizáló garbók, lábszárvédők és harisnyák jellemzik egy mai nő teljes kollekcióját.

kesztyű4

A BOTRÁNYOK HERCEGE
Az amerikai Jacobs, több ízben vonta magára a figyelmet különleges kampányaival. Néhány évvel ezelőtt – amikor Winona Rydert lopáson érték, amint éppen néhány Marc Jacobs darabbal próbált fizetés nélkül távozni – a tervező fittyet hányva arra, hogy mindenki elfordult a színésznőtől, ő nagyszabású kampányba fogott Winonával a főszerepben. Legújabb választása egy 12 éves amerikai gyerekszínész, Dakota Fenning (Nagydumás kiscsajok, Világok harca) akire a női kollekció darabjait adja a fotózáson, természetesen a méretére igazítva. Kövessük bátor úttörőinket és bújtassuk karjainkat hol díváknak szánt sejtelmes, hol pedig extravagánsaknak szóló bohókás hosszú kesztyűinkbe!

kesztyű5